Az élményekre hajtunk.

BEMUTATKOZÁS

 

A nevem Kalmár Sándor, de szívesen mutatkozom be becenevemmel, ami Áfonya. Szólíts így te is nyugodtan, ha együtt bringázunk! ;)

Kisgyerek korom óta szívesen biciklizek. A betanulási időszakban egyszer csúnyán összetörtem magam. Azóta igyekszem nem félmeztelen hasalással fékezni egy száguldás közben. 11 évesen biciklivel szöktem el otthonról. Haza nem tekerhettem, a rendőrautóba volt hajtogatva kétkerekűm. Azóta használom a fékeket és nem választok olyan célt, ahonnan akaratom ellenére visszazsuppolnak.

1992-ben tettem meg az első lépést, hogy a bringás életmód mellett kötelezzem el magam életem további részére, noha az első gondolat már az általános iskola végén felmerült bennem. 1997-ben csatlakoztam az első bringás egyesülethez, amiben bringás érdekvédelemmel és országjárással is lehetett foglalkozni. Ez a Városi Biciklizés Barátai (VBB) volt. 2007-ben az EGIS Sportegyesületben Túrakerékpáros Szakosztályt indítottunk sporttársaimmal, melyben szakosztályvezetői tisztséget is kaptam. Napra pontosan 10 évig tartott ez az időszak. A szakosztály ment, a bringatúrák iránti imádat maradt.

A korábbi túratársak életében beálló változások és az új érdeklődők csekély száma miatt sokszor szűkkörűre sikerültek az utóbbi évek túrái, ezért ebben a formában nem szerettem volna folytatni a túraszervezést. A napi ingázások és a kisebb-nagyobb túrák alkalmával 2017-ben 9629 kilométert bicikliztem. Akinek egy egyesületen kívül is elég érdekesek lesznek a tervezett csavargások, ezután is velem tart. Nekik készítem ezt a honlapot, tartom fenn a afonya.eu oldalt a Facebookon és töltöm fel élményvideóimat a YouTube-ra.

Az általam szervezett eseményeken minden résztvevő a műszaki követelményeknek és a KRESZ előírásainak minden tekintetben eleget tevő kerékpárral vehet részt. Ezen kívül kérem, hogy jelentkezés előtt mindig mérd fel fizikai és pszichikai állapotod a kiválasztott úthoz! Alkalmanként több tízezer forintot is rászánok egy túrára, a tervezésébe, szervezésébe rengeteg időt, pénzt és energiát beleteszek. Nem szép dolog ezt felelőtlenséggel tönkre tenni. Így is lesz épp elég váratlan helyzet, amit együtt kell megoldani.

A túrafelszerelés összeállításához az internet számos szakoldala nyújt már segítséget. Személyes véleményem sokéves tapasztalataim alapján szívesen megosztom a velem készülődőkkel.

Eseményeimen videófelvételek készülhetnek. A résztvevők beleegyeznek, hogy a felvételek személyes részvételükkel, szerkesztett formában a YouTube-ra is kikerüljenek. A felvételek készítője vállalja, hogy ezek a felvételek szándékosan soha nem sértik a résztvevők érdekeit, emberi méltóságát.

Rendezvényeken mindenki saját vagy szülői felelősséggel vesz részt. A külföldi utakra utasbiztosítás megléte is a részvétel feltétele.

A keletkező károkért felelősséget nem vállalok, de a helyzet megoldásában természetes, hogy segítek, ahogy tudok.

Az EGIS SE minden tagjára kiterjedő kedvezményeket kaptunk kis- és nagykereskedésektől, szolgáltatóktól a sporttal kapcsolatos termékek vásárlására, szolgáltatások igénybevételére. Aki velem tart rendszeresen, szintén jogosult segítségemmel megszerezni a szükséges felszerelést.

Törzsvásárlói kártyát tudok adni a RIDE BIKE kerékpárboltba, a XVI. Rákóczi utca 51. szám alá bárkinek a tervezett vásárlásokhoz, szervizeltetésekhez. A vételár ezzel nem akciós termék esetén 10%-kal csökkenthető, valamint 20% kedvezményt kapunk a munkadíjból.


Copyright ©

áfonya