Terveim

Frissítve: 2023. szeptember 8. 12:00

A korábbi évekhez képest gyakrabban hagyom el az aszfaltot és csapatok inkább terepen.

Örömmel csatlakozom sporttársakhoz a társaságért, a mozgás öröméért és az élményekért.
Mint mindig, kameráim élesítve várják az elkerülhetetlen kalandokat. Tartsatok velem Afonya2go YouTube-csatornáján is! Ez a VIDEÓK gomb a menüben.

egyszer ezek is tervek voltak, ma MÁR EMLÉKEK

Kaukázusi bringakör

Életem eddigi legnagyobb bringás kihívását sikerült teljesítenem 2021. augusztus 9. és szeptember 11. között. A 2/3-ad magyarországnyi kaukázusi állam, Szakartvelo, Georgia, azaz Grúzia földjén csavarogtam másfél éves tervezés és szervezés után. Egy barátom úgy látta jónak, hogy az út során írt napi beszámolókat könyvbe rendezi válogatott képekkel, kedves előszóval. PDF formátumban a kaland itt olvasható:

afonya.eu/kaukazusi.pdf

Zöld Erdélyben jártam

2019. május 25. és június 4. között életemben először a magyar-román határ túloldalára tettem látogatást. Végtelennek tűnő vonatozásom után késő éjjel érkeztem Sepsiszentgyörgybe, hogy másnap reggel még az állomásra is visszatérve Gyergyószentmiklósig utazzunk vissza már létszámban kiegészülve.

Igazán jó kis nap volt az első túrával töltött. Útitársaimat soha nem láttam ezelőtt és nem is beszéltünk még. Ez a 21. század! István és Ernő az én korosztályom, Sanyi és Robi 20-25 évvel fiatalabbak.
A reggeli közös, kettő órás utazáson ismerkedtünk össze igazán, noha este Ernő és István kijöttek elém a vonathoz, de marha késő volt, azonnal lefeküdtem István lakásában.
Gyergyószentmiklóson boltoztunk és a többiek az európai parlamenti szavazáson is részt vettek. Érdekes, hogy ott szavazhatnak, ahol csak akarnak! Ezután feltekertünk az 1249 méteres Pongrácz-tetőre, ahonnan a Gyilkos-tóhoz gurultunk. Ez 1837-ben egy vihar okozta hegyomlás következtében alakult ki. Alig kerekeztünk tovább, máris a bámulatos Békás-szorosban gurultunk lefelé. Utána is folyamatosan szintet vesztettünk, majd a Békási-víztározó dámjára kapaszkodtunk. A 60-as években völgyet rekesztettek, amivel 34 km hosszú tavat, Romániában a legnagyobb ilyen jellegűt hozták létre 10 falut küldve víz alá. Most ez mellett, Ruginestiben éjszakázunk. Ez már nem is Erdély, hanem Moldova. Átszámolva 2500 forintért alszunk vetett franciaágyban, fürdőszobás faházakban. 80 km-t tettünk meg, miközben 800 méret szintet emeltünk.

Ruginestiben szinte egyszerre ébredtek a két faház lakói. Az épületek nem csak kívülről, belülről is rendben voltak. A saját törölközőt sem kellett elővenni. Rámolás közben a vendéglátó mami friss kávét hozott. A Békási-víztározó mellett indultunk tovább. A tó végén az Ördög-szikla, a közelében egy benzinkútnál reggeliztünk, én a magammal vittből. A tavat tápláló Beszterce mentén haladtunk. Egyre nőttek a hegyek. 1800 méter felett a keleti oldalon hófoltok voltak! Egy kicsi faluban ebédelhettünk. Kellemes, savanykás ciorbea (csorba) volt és szószos sült hús a napi menü. 14 leiért! Forintban? Szorozd kb. 70-nel!
Aztán kettő faluval arrébb, Chirilből megindultunk a Transzráróra. 10 km szenvedés. Nekem annyira nem volt az. Társaim mondták is, hogy az alföldi ember lenyomja a hegyieket. Én nem toltam, végig tekertem és volt szuflám beszélgetni is közben. 1520 méterre nyomtuk fel magunkat. A nagy sziklák alá egy menedékháznál értünk az elágazástól, hogy onnan guruljunk le szélálló kabátban. Hamarosan meg kellett állnunk, mert csodálatos panoráma nyílt a hegyekre. Kicsit arrébb meg egy kilátó pontot találtunk még jobb pozícióval, így ismét fékeztünk fotózáshoz.
Már este hét is volt, mikor a szerpentinen végre megeresztettük. Pojorâtában (ejtsd Pozsorötá) foglalt István korábban szállást. Igaz, négy főre, de gyorsan megalkudott a tulajjal. Közös vacsorával zártunk. A második túranapot 116 km-rel és 1550 m szintemeléssel teljesítettük.
https://connect.garmin.com/modern/activity/3775972230

A házigazda Pojorâtában nem volt annyira készséges, bár vendégszeretőnek látszott. Kávét nem adott reggel. A szálláshely azért rendben volt. Combos kis hágóra, a Mestecanisra nyomattunk fel éhgyomorra egy forgalmas úton. Nekem a Dolomitok jutottak eszembe szerpentinjéről. Sebes gurulás után tértünk le végre és máris az Aranyos-Beszterce mentén gyarapodtak a kilométerek új, széles, hibátlan aszfalton, ahol már csak a hidakon folyt a felújítás. A forgalom szinte nulla.
Bukovinai motívumokkal díszített házak közt találtunk reggelit adó vegyesboltot, Magazin Mixtet. Már fél 11 is elmúlt, mire mindennel megvoltunk. Frissen nyomtuk tovább. Kisebb pihenőkkel jutottunk a Prislop hágóútjáig. Az egyik ilyen egy magánmúzeum megtekintésével esett egybe.
30-31 Celsius-fok volt addigra. Ahogy az eddigi napokban, ekkor is csak kedves, előzékeny autósokal, kamionosokkal találkoztunk. Előre köszöntek dudaszóval és integettek. Néhány motoros is így tett szemből jövet. Egy kanyar után a Radnai havasok tényleg havas gerince ejtett ámulatba minket.
1400 méter fölött értünk a csúcsra menedékházon túl, az ortodox templomnál. Még kicsit időztünk ott, a következő lejtőzéshez pedig nem öltöztünk be, mint a Rárónál. 15 km-t száguldottunk Borsafüredig. A Mia panzió két szobájába hordtuk a csomagokat és egy esti közös sörözéssel zártuk a napot. 90 km- en 1047 métert emeltünk ezen a napon.
https://connect.garmin.com/modern/activity/3776005407

Borsafüredi szállásunk 30 lei (2100 ft) volt fejenként, István jó előre elrendezte ezt nekünk a Mia panzióban. A cucc maradt, mi 9-kor felhuppantunk a helyi libegőre még az erdélyi magyar iskolások előtt és húsz perc múlva 700 méterrel fentebb szálltunk le a 2100 méteres út után. Onnan sokat nem is kellett sétálni a nagy attrakció, a Cascada Cailor, vagyis a Lóhavasi-vízeses alá. 90 métert bukik a megáradt patak a sziklákon. Ez a mai Románia legmagasabb vízesése. Onnan elindultunk egy tengerszem felé, de a turistajelzés szerint sokat kellett volna menni oda, így csak az első hófoltot látogattuk meg némi marháskodás céljából. Nem, sárga nem lett utána.
Némi aggodalommal indultunk vissza a libegőhöz, mert 5 emberért nem szokták beindítani, de örömmel vettem észre, hogy éppen elindult. Először tatai nyugdíjasokat hozott, majd román iskolásokat.
A szálláson Robi teával lepett meg minket, ami a hegyen szedett növények forrázata volt, köztük az áfonyalevélé is.
Elindultunk, de csak a főútig jutottunk a megeredő eső miatt. Később is felreálltunk, hogy ne ázzunk, aztán bejutottunk a központba. Végre pénzt váltottam, ugyanis addig István kölcsönéből volt minden. Utólag is köszönöm!
Visóban főtt kajára ültünk le. Én minden jóval megrakott csorbát, majd micst, egyfajta fasírtot kértem.
A forgalmas útról egyszer csak letértünk és köves földúton úgy hat kilométert haladtunk, amivel átjutottunk a Visó völgyéből az Izáéba. Bârsana (Barcánfalva) egyik fontos állomása az utunknak. Fatemplom-együttese vonzza a látogatókat. Jártunk egyet a kertjében. A parkolónál boltok sorakoznak. Az egyik szerzetesnője a helyi palacsintát árulta. Trufi káposztásra vágyott, de 10 percet nem akart várni, közös fogyasztásra kapott egy krumplist és egy lekvárosat ajándékba.
A napi megcsúszások miatt ebben a faluban kellett maradnunk. István megalkudott a szálláson, a megspórolt pénzt elsöröztük. 72 km, 330 m szint és mennyi élmény fért bele e napba!
https://connect.garmin.com/modern/activity/3776029180

Már a reggel is baljós hangokkal érkezett. A panzió előtt száguldozó járművek kerekei vizet csaptak ki maguk alól hangosan. Felszerelkezés alatt már nem esett, így a templom parkolójában terv szerint meg tudtunk reggelizni a jóféle román sóspalacsintából. Mire a túrósokkal végeztünk, készült gombás meg káposztás is! Kávé után a módosított terv szerint egyből Máramarosszigetre tartottunk, csakhogy elkapott a zápor, mely két órán át sem akart csillapodni. Addig csak 20 kilométerre jutottunk Bârsanától. Aztán a csepegésben a Tisza menti városba értünk és a kényszerszünet alatt foglalt szállásra tekertünk. Míg a belvárosban megrendeltük és elfogyasztottuk az ebédet, megint esegetni kezdett.
Pedig nem akartuk kihagyni az egész túra névadóját és egyben különleges látványosságát. Már a szállástól 20 kilométerre lévő Szaploncán voltunk, amikor ismét záporra erősödött az addig szemerkélő eső. Kissé csillapodott, így be tudtunk húzódni a buszmegállóból egy ivóba. A teljes elállás előtt pedig végre elértünk a vidám temetőbe, melynek csodálatos templomát már messziről láthattuk. Színes kerámiából rakott burkolata vonzotta a tekintetet. A sírok fejfája kékre volt festve. Az alatta nyugvó megboldogultak életükre jellemző pózban lettek megörökítve az egyik oldalon naív festészeti stílusban, hozzá meg rímekbe szedve humoros szöveg tartozott. A másik oldalon viszont a haláluk volt elmondva hasonló módon! Még bringás is volt köztük.
Az említett templomot a temetőben éppen tatarozták. A benti falakon csak a habarcs volt, a kupolában a művészek dolgoztak és dúdoltak egyházi dalokat.
Addigra verőfényes napsütésben esett. Még legurultunk a Szaplonca partján Európa legmagasabb fatornyú templomához is. Békés, gondozott környezete nyugalmat sugárzott, így csurom vizesen mi is kezdtünk lenyugodni. István meglátogatta Hosszúmezőn a rokonait is, akik minden jóval ellátták. Már száraz úton értünk vissza Máramarosszigetre, ahol kiderült, mi mindent rejtet a nagy szatyor!
72 km és említésre sem méltó szint jött össze.

Máramarosszigeten találta csapatunkat május utolsó reggele. Indulás előtt itt is kaptunk egy finom kávét ingyen, majd a Lidlig gurultunk reggeliért. Onnan nem messze a város skanzenében jártunk házról házra korabeli román, magyar, ukrán és zsidó épületek között. Nyitás előtt csak ma, csak mi.
Ragyogó napsütésben vettük az irányt a lankásabb táj felé. A Mára mellett kezdett igazán emelkedni. Egy kedves pisztrángos pihenő felett jéghideg forrásvízzel tankoltunk fel és 960 méterre kapaszkodtunk a Gutin-hágóra hol esőben, hol napsütésben, hol egyszerre mindkettőben. Ott azt hittem, füst vagy por száll egy építkezésről felénk, de sajnos éppen egy hideg felhő érkezett, melyben kénytelenek voltunk elindulni lefelé. 12 Celsius-fokra csökkent pillanatok alatt a hőmérséklet. Csaknem egészen Felsőbánya határáig így is maradt. A város középkori királyaink figyelmének középpontjában állt nemesfém bányáinak köszönhetően.
Ott egy bringaszervizben Robi bicaját reparálni kellett. Magyar szerelő vette kezelésbe a gépet. Addig a katolikus templom bejáratánál lefotóztam Szent István és - szerintem - Árpád szobrát és még kávét is ittam egy presszóban. Aztán derült ki, hogy a következő program csak Istvánt és engem érdekel. Így száradni kiraktuk, amit tudtunk és egy gyors erdei sétát tettünk. A cél az apró Kék-tó volt, ami a város felett egy bányaomlás alkalmával jött létre és színét a benne oldott ásványok adják.
Frissen indultunk tovább. Nekem Magyarlápost kellett volna megtalálni a GPS-en, de román neve nem pont az volt, amit hallottam. Egy ideig így István emlékeire bíztuk magunkat. Egyszer csak bejött a valódi hely és úgy készültem erővel. Csakhogy az utolsó 10 kilométeren megint szakadni kezdett. Csurom vizesen egy éppen készülőfélben lévő pados pihenőbe ugrottunk és az István rokonaitól származó fosókaszilva-pálinkával vigasztalódtunk. Ahogy elállt, bedöngettünk Magyarláposra, azaz Târgul Laposra, ott is a Lidlnél bevásároltunk vacsorából és holnapi reggeliből. Akkor szólt István, hogy most keressem Suciu de Jost, Alsószőcsöt. Kiderült, hogy a szállásfoglalás oda szól. Hát az még egy tízes úgy, hogy a tatyókat telepakoltuk addigra. A falu előtt kaptunk még egy zuhanyt a lemenő nap fényében, majd megérkeztünk a hangulatos és tiszta szálláshelyre. 45 lej fejenként és beígérve a reggeli kávé. Most mi, öregek elrendezzük a 2,25 literes Csukás sört együtt, aztán csókolom 113 kilométer táv és 1520 méter szint után. Itt már fél 12 elmúlt!

Magyar nevén Felsőszőcsön virradt ránk a reggel tejsűrű köddel. Ízlésesen berendezett faházunkat hozott reggelink és a házigazda kávéját után hagytuk el immár ígéretes napsütésben. De csalóka is volt ez már megint! 🙁
Legelő nyáj és sajtkészítő pásztor mellett másztunk a dombtetőre hibátlan aszfalton, hacsak a kihajtott marhák aknáit nem vesszük bele. A túloldalon rácsodálkoztunk a belátható völgyeket kitöltött ködtengerre. Szerpentinen pont az egyik ilyenhez tartottunk, majd egy folyó mentén nagy iramban Bethlen, azaz Beclean városhoz értünk. Míg István megszervizeltette elpattant küllöjű hátsó kerekét, mi egy eldugott kisboltnál ültünk le. Tulajának mamája boldogan szolgált ki magyarul, mert mindig öröm neki, ha vérei betérnek.
Egyébként ez az a város, ahol az egy héttel ezelőtti érkezésem útvonalán a vasutat először kereszteztük.
Nemzetközi főúton faltuk a kilométereket. Nem voltak látványosságok tervezve, amolyan összekötő, haladós napra kell gondolni.
70 kilométerig nem is volt gond a szembeszélen kívül, de megjelentek a baljós felhők és nem ciciztek sokáig. Egy ház mögötti nyitott ponyvás garázs lett a menedék, melynek tulaja kávéval kedveskedett. Másfél óra után beállt az esőszünet, de akkor meg Sanyi szálkával bekapott derektje fogta meg a bandát. Végül együtt vágtunk neki az utolsó, Szászrégenig tartó szakasznak, ahol a pötyögő eső többek kedvét is elvette a folytatástól.
Nem így voltun ezzel Truffie meg én! Míg a többiek egy furgonba pakolták magukat, mi szerpentinen és fennsíkon keresztül, megjavuló időjárásban érkeztünk a háromnyelvű, eddigi tapasztalataim szerint legszebb városba. Ráadásul a kinézett panzióhoz szinte egyszerre a többiekkel!
Nagy közös vacsorával most nem zártuk a napot, én magam szinte beájultam az ágyba kivételesen nem István, hanem Truffie mellé.
141 kilométeres távot és 1320 méteres szintemelést regisztrálhattunk.

Szászrégeni szállásunk este kissé zajos volt, úgy 11-ig mentek a slágerek a helyi sztártól. Igaz, jobban izgatott, hogy velem mi a fene történt, ugyanis a zacskós főtt tésztával készült vacsora sem esett túl jól, a rá ivott sör után pedig azonnal elindult a fejem lefelé. A szobába rohanva elvágódtam az ágyon és nem is volt kedvem mozdulni onnan.
A Truffie-val az első egy ágyban töltött éjszaka hasonló nyugtalanságban folyt le, reggelre sem mentek le az utolsó falatok, izmaim fájtak, csak gyengeséget éreztem mindenemben.
Rövid városnézésünkbe beleszólt, hogy a gyereknap miatt a központot lezárták. A Lidlnél bevásároltunk és reggeliztünk. Én csak egy kakaót és pár szezámos kekszet ettem.
Kissé hűvös, de napos időben indultunk tovább a városból. Akkor derült ki, hogy alig megy a tekerés. Elénk tekert Truffie régi ismerőse, Józsi a versenybringáján, így hatan indultunk tovább, de nem tudtam tartani az iramot.
Az első faluban egy barna emberke eléggé küzdött a bringájával, csaknem elbukott, mikor vissza akart térni az aszfaltra. Közben pénze szétszóródott. Mire összeszedtem, messze virított sportos pólója. A kapujában kaptam el és balga módon angolul magyaráztam, mi az a köteg lei a kezemben. Ő román után magyarul szólt és innen nem volt nehéz senkinek. Annyira nem is volt betépve vagy hirtelen kijózanodott. Valamikor Érden és Tárnokon is dolgozott ám! Jól esett, hogy testvérének szólított, amint meghatódott, aztán fényképet is akart csinálni, de nem volt ott a mobilja. Akkor láttam még szépen faragott kapuját, amit nagyon megdicsértem.
A szomszéd falu végén Józsi meghívására ittam citromos sört, de nem tért vissza a komfortérzet. Truffie-tól elfogadtam valami fertőtlenítő bogyót, de leginkább lefeküdni lett volna jó.
Szovátára érkeztünk. A Medve-tó megismerése egy kis hallgtózással sikerült, ugyanis magyar nyelvű idegenvezetés ment éppen. Józsi elhívott magához és ott végre ledőltem kicsit. Jobb állapotban voltam, mire egy óra múlva Parajd felé távozunk. Velünk volt Józsi ingyenes belépést biztosító kártyája.
A bányába percekig vitt minket egy csuklós busz a föld alatt. Kiszállva megcsapott a sós levegő. 100-nál is több lépcsőn jutottunk le a valamikori bánya ma szórakozást és gyógyulást kínáló óriási csarnokába. Engem a környék sóbányászatának története érdekelt főleg a többnyelvű tablókról.
Bringáinknál kiderült, hogy Sanyi megint bekapott egy defektet, ezért én előre mentem. Korond ajándékboltjait egyedül nézegettem, majd vártam a bandát. Kiderült, Robi lánca elszakadt, aztán Sanyi megint defektet szerelt. Jó sokára kezdtük meg a mászást a hágóra Farkaslaka felé. A tetőn aztán a napi eső jelei jelentkeztek, amire mindenki jól bepöccent.
Farkaslakán megnéztük Tamási Áron sírját és az emlékházát kívülről.
Dörgött és villámlott a Krisztus-kilátónál, mikor az utolsó szakaszra nekilendültünk Én szívesen maradtam volna ott, mint biztosan a vizes pokolba menjek önszántamból. Végül a többieknek lett igaza és hátul rám is csak pár csepp hullott.
Székelyudvarhelyen álltunk meg, de ma úgy éjszakázunk, mint eddig soha: István és Truffie rokonoknál, én a két huszonévessel egy panzióban. Ők amúgy koncertre mentek. Én meg már kétszer bealudtam, míg e sorokat pötyögtem.
100 km távolság, 1000 m szintemelés.

Székelyudvarhelyen, a Hajdu panzióba Robi és Sanyi éjjel 1 után érkeztek a Kowalsky meg a Vega ingyenes koncertjéről. Ennek ellenére reggel elég jó állapotban ültek le mellém reggelizni. Egyszer azt hitte egyikük, hogy még az előző nap rosszulléte jött elő, de csak a Magyarlápos óta hurcolt tormás mustárért szaladtam el. Amúgy ettem, mint egy t-rex és az erő is visszatért.
Pontban 9-kor teljes menetfelszerelésben voltunk, hogy a rokonaiknál megszálló István és Truffie ne várjanak ránk. A brassói úton indultunk Székelyföld belsejébe. Mintha ismétlődött volna, hogy a pára eloszlik, a nap gyorsan meleget csinál, aztán... De ne szaladjunk annyira előre!
A lankás, majd kifejezetten emelkedős tájban minden jel arról árulkodott, hogy ott is gyakran nyíltak meg az égi csapok. Hamarosan útitársaim tágabb hazájába, Kovászna megyébe értünk.
Újabb komoly kaptató felénél egy bringás roma, a tetején egy magyar pásztorgyerek kéregetett.
Begurulva Vargyasra feltűnt, hogy a székelykapuk színesek. A falu a Sütő család otthona, férfi tagjai 15-16 generációra visszamenőleg a fafaragás és bútorfestés elismert mesterei. A jelenkori mester felesége mutatta meg múltjukat és jelenüket. Ott nem fotózhattunk és nem filmezhettünk. A faluból kifelé még a Makovecz által tervezett református templomot láttuk az út mentén.
A következő faluban a többiek megkívántak egy kis édességet, ezért az első magazin mixtben Truffie török eredetű édességet, rahatot vett, amit románról szarnak is lehet fordítani. Majdnem, mint nálunk a zselé, csak annál lágyabb és nem annyira édes. Hát nekem a zselé szar.
Baróton kávéztunk is söröztünk egy barót, majd a köpeci szilnél tettük tiszteletüket. Ez van, ha tele a hólyag. A fa amúgy volt az év fája Romániában és európai második helyezett. Tavaly egy vihar megcsonkította.
Bölönben elköszöntünk az odavalósi Robitól és Sanyitól. A falu közelében még ki lehetett venni a Magura alakját, de hamarosan vízfüggöny takarta azt is, minket is, mire Földvárt elkerülve egyenesen Sepsiszentgyörgy felé fordultunk. 12-14 kilométerre a napi céltól az eddigi legnagyobb zuhéba keveredtünk. Előpatak borvíz útján a központ mellett kerestünk kései menedéket a közelben csapkodó villámok elől. Egy magyar úr csupa jókívánságot mondott, egy román cigány koldulni próbált, mielőtt egy utolsó lendületet vettünk.
Pár kilométerre onnan, Sepsiszentgyörgy központjában minden és mindenki száraz volt rajtunk kívül.
Igaz, hogy egy nappal hamarabb értünk vissza, mint ahogy tervezve volt, de van ötlet holnapra is!
Ma is megvolt a 100 km-es távunk és az 1000 méter emelés.

Míg az Olt mellett dönget velem Pest felé a vonat, bőven van időm beütögetni a tegnapi, utolsó erdélyi túranap összefoglalóját. Mintegy 15 órás út elején vagyok ugyanis.
Korán reggel István sürgős ügyben beugrott a munkahelyére, én addig egy kis sétát tettem Sepsiszentgyörgy belvárosi részén. Dolga végeztével a piacon már Istvánnal kerestem házi áfonya mézet és lekvárt. Azokat nem akartam messziről magammal cipelni, noha nagy kínálat volt minden túranapon és egységes árban, a piacon viszont nem kaptam! Sebaj, megyünk vagy 100 km-t még és biztosan akad. Így a székely Merkúr hálózat boltjában csak áfonya likőrt, halvát és rohátot vettem.
Bölön bikái már nem készültek velünk az extra napra, amit sajnáltunk, de megértettünk.
Kiadós reggelit követően sebesen indultunk Truffie vezetésével a Szent Anna-tó irányába ígéretes napsütésben, amikor kiderült, hogy István előző esti és reggeli problémái komolyak, kellemetlenül megfázott. Sepsi határától ketten maradtunk.
Truffie élvezetes stílusban mesélt a vidék dolgairól. Így álltunk rá a borvizek útjára és Málnásfürdőn már több kifolyásból is iszogattunk. Mindegyiknél helybeliek, magyarok tankoltak maguknak is, amennyit bírtak.
Mikóújfalu őrzi emlékét egy különleges pedagógusnak, aki tanítványaival a hatvanas években és a hetvenesek elején egyre nagyobb bringás utazásokat tett. Így a kezdeti kovásznai kiruccanások hamarosan erdélyi körökbe, romániai országjárásokba, magyarországi látogatásokba, rodostói megemlékezésbe, de még a müncheni olimpia felkeresésébe is kifutották magukat. Fejér Ákos tanár és az utak emlékei egy kiállítás anyagát adják a róla elnevezett iskola melletti hivatalban. Képek, naplók, az utakon használt egysebességes kerékpárok mesélnek a dicsőséges évekről.
Erős szembeszélben végre elhagytuk a forgalmas főutat és elkezdtük a mászást a valamikori vulkán oldalán. Általában jó minőségű szakaszokon emeltünk, bár egyes kanyarok és hidak valamiért itt sem tartoznak senkihez. Truffie meg csak hangosan mesélt, hogy hangja elriassza a medvéket. Kértem, ne tegye, mert én találkozni akarok legalább eggyel. Csomagok nélkül jól haladtunk, 1100 méterről már a krátertó felé ereszkedtünk. De előtte feltűnt, mennyire hasonlítanak a gyülekező fellegek az előző napiakhoz. Nem tapsoltunk örömükben. A parkoló alatt váratlanul láttam meg a sokkal kisebbnek képzelt vízfelületet.
Egy jó (drága) kávé és egy méretes kürtőskalács közös elmajszolása után az óra járásával ellentétes irányban kerülni kezdtük a tavat egy montis pályára hasonlító terepen. Csaknem zárult a kör, mikor a bokorból egy anyamedve és három bocsa ugrott elő és szaladt el. Az egyik maci ijedtében fára mászott, így félő volt, hogy anyját hívja. A kézi kamerával sikerült megörökíteni e pillanatot. Végül látta, hogy nincs gubanc, gyorsan lemászott és a többiek után eredt.
A budapesti turisták izgatottan álltak körbe a következő percekben, hogy együtt nézzük vissza a felvételt. Tévhit tehát, hogy a medve szereti az Áfonyát, inkább fél tőle! 😃
Az erdőket évtizedek óta járó Truffie számára is ez volt az első medvekaland. Még javában ezen csámcsogtunk, amikor a Mohos-tőzegláp kísérteties világába csöppentünk. Keskeny pallókon tanösvény létesült benne. Egymáshoz közel három áfonya faj is megél, de húsevő növények és a névadó mohák is otthon érzik benne magukat.
A csúcson lévő kilátónál egyértelművé vált, hogy ismét romlik az idő. Sepsibe persze eszünk ágában sem volt visszatérni csak úgy! Ezért Bálványos következett és az erdőben az Apor lányok feredője. Ilyen helyen sem jártam eddig. Apró medencékben gáz pöfög, buborékol a vízbe. A nagyobbakba beülni csak égő gyertyával ajánlott, mert a vegyes gáz megül a víz felszínén. Amúgy minden nyavaját gyógyító hely ez. Pláne, ha belefúl a páciens!
Itt kaptuk az első esőcseppeket.
Utána sajnáltam igazán, hogy meghívóm, István nem lehet velünk, ugyanis a neve Torjai és mi épp Torja felé ereszkedtünk a Torja-patak völgyében. Igazán ázni is ott kezdtünk. Így ment ez keresztül Kézdivásárhelyen egészen Kovászna határáig. A pocsék idő ellenére remek iramot diktáltunk. Bár állt a víz az úton, annak minősége ezt tökéletesen lehetővé tette. Az Alföld síkjával találkoztunk 550 méteres magasságban a tenger szintje felett.
Szakadozó felhők alatt javultak a látási viszonyok. A Kárpátok sziluettjei egy újabb erdélyi látogatásra kezdtek csalogatni.
Hamarosan Sepsiszentgyörgy épületei is feltűntek, 10 kilométerröl egyenes úton értünk be oda. Akkor már István minőségi pálinkájáról vízionáltunk mindketten természetesen betegségmegelőző célzattal.
Vacsora előtt hárman sürgősen el is kezdtük a kúrát. Közben és utána jól esett az elmúlt napok közös élményeiből tallózni.
Truffie távozása után fürdés és a tetemes mennyiségű videóanyag lementése és kicserélése következett.
Ennek végét éjfél körül már nem bírtam kivárni, István ügyesen már korán reggel fejezte be egyedül.
141 kilométerrel és 1072 méteres szinttel sem fáradtunk ki halálosan és minden jel szerint a megelőzés is hatásos volt a megfázással szemben.
Ma reggel István és Truffie feladták dolgaimat a vonatra, majd dolgozni mentek. István készül velem Montenegróba, de ez a tíz erdélyi nap a négy székellyel egészen egyedülálló élmény marad, ezt már most tudom.
Hálásan köszönöm, fiúk!

A túráról készült élményvideók lejátszási listája ITT látható.

Az Országos Kerékpáros Körtúra

A 2015. májusában elkezdett Országos Kerékpáros Körtúra 2020. szeptember 6-ra teljesítve. Aki ezután belevágna, a kiírás pecsétgyűjtő füzetét ITT letöltheti. Hajrá!

Fekete hegyek, kék Adria: Montenegró

2019. szeptember második felében saját tervek alapján bejártam e kis ország változatos vidékeit. Napi képes beszámolóimat láthatod a honlaphoz tartozó Facebook-os oldalamon lefelé görgetve. Idővel képek nélkül ide fog kerülni minden sora.

Hegyek pokla 2018.

Az alábbi írás lett az alapja egy 50 perces filmnek, amit már láthattok a videócsatornámon is ITT.

A napokkal korábban elkezdett készülődést megkoronázta az indulás, július 30-a reggele. Mindent, a bringákat, az utánfutót, az összes megrakott táskát vihettük le kézben a földszintre a nyolcadikról, mert épp a negyedéves üzemzavarát tartotta a lift.
A Keletibe bringáztunk, hogy onnan Railjettel kivonatozzunk Bécsbe. Csaknem kettő héttel korábban 45 percig tartott jegyeink megvétele. Izgatottan foglaltunk el három akasztót a rendelkezésre álló ötből a szerelvény elején. Csomagjainknak külön polcok álltak rendelkezésre. Helyjegyeink viszont több kocsival hátrébb szóltak. A kalauz nyugtatott, maradjunk a bringák mellett az akkor még szabad üléseken. Hihetetlen, de oda Bécsig sem akart leülni senki. A maradék két akasztót korosabb osztrák házaspár foglalta el pedelecjeivel. Láthatóan nem érdekeltük őket különösebben, nem akartak kontaktot. Schengen ellenére a határon osztrák rendőrök szálltak fel, mire én azt hittem, okmányellenőrzés is lesz. A kezembe készített brifkómat végül nem kellett kinyitnom, simán elmentek mellettünk. Pedig érdekes szitu lett volna, mint másnap reggel kiderült!

Estig jártuk Bécset hármasban a Patrik fiam által kigyűjtött látványosságokra vadászva, melyeket egy 70 kilométeres "körre" fűztem fel még itthon a tervezővel. Szinte biztos, hogy bécsi kerinigőnek fogom elnevezni az erről szóló részét a majdani sorozatnak. Döbbenetesen bringabarát kialakítású a város, csak épp Schönbrunnba be sem lehet tolni a bringát, azt a kapunál lehet és kell a tárolóban hagyni. Srácaimat küldtem be két oldalról is kamerával egy-egy sétára. Úgy éreztük, hogy egész nap a mi Nagykörútunkon belüli részeket járjuk kisebb nagyobb idegen parkokkal tagoltan. Bécs déli felén kempingeztünk. Érkezésünkkor már zárva volt a recepció. Simán meglóghattunk volna reggel, még most is szégyellném magam, ha így teszünk. Reggel, fizetés közben jöttem rá, hogy míg Kevinnek az indulás előtt kijártam az új személyi igazolványát, én minden saját okmányom itthon felejtettem. :P
A várost újra átszelve megindultunk a Duna mellett, a folyó jobb oldalán. Addigra tökéletesen elegünk lett a városnézésből, melynek Linz itta meg a levét pár nappal később. Nem mondom, szép volt, meg a csomag megszokásában is segített a sík és a hibátlan aszfaltozás a gátra épített bringaúton, de örültünk, mikor végre megjelentek a hegyek hozzánk egészen közel is a Wachau vidékén. Szinte tudtuk, mikor érünk el ismét egy duzzasztó gátat a folyón, olyan rendszerességgel épültek azok.

Melk mellett, Schönbühelben sátoroztunk, reggelinket pedig pár kilométerrel Nyugatra, a híres melki apátság magasságában, egy parkban fogyasztottuk el. A helyi Aldi, a Hofer volt a kedvencünk végig és a hazánkból sikítva menekülő Billa hálózata. Amit az apátságból láttak az útról és reggeli alatt, srácaimnak épp elég is volt, ők tekerni akartak. Dehogy fogtam őket vissza!
Korán bereccsent a kánikula. Ybbsben én kávézni, gyerkőceim jégkrémezni akartak. A bolt, amibe betértünk, magyaré volt. De még a polcon sorakozó áruk is itthonról származtak! Túró Rudi dupla áron! Amúgy nagy pangás jellemezte a várost, a tulajdonos szerint mindenki nyaralt. Változatos volt a táj, a tervezés pedig nem a legjobban sikerült: a berakott útvonalat Enns ipari területei miatt lehetetlen volt lekövetni. Végül bringautakat találva csak elértünk az Au-tó partjára, ahol a második legolcsóbb sátorozást rendeztük utunkon. Csak a meleg vízért fizetni kellett volna. Srácaim nem akartak, fürödtek hidegben, én meg bementem a kellemesen meleg tóba egyedül romantikázni a napnyugtában. Rajtam az alig egyéves kantáros nadrágom volt, melyet Angliából rendeltem és már az első hónapban foszladozni kezdett itt-ott. Akkor Horvátországban bringáztunk Kevinnel. A fürdés után kukába küldtem csalódottságomban a nacit. Már itt megjegyeztem, hogy hiába a közös pont, a többi sátorozó bringás nem kíváncsi a másikra. Sem egy összemosolygás, sem egy hello, de még vissza sem nagyon köszönnek, ha leülsz melléjük a kirakott asztalhoz. Mindegy a náció! Az utakon kint azért jobb volt ez az arány, de a kempingben mintha bunkósági bogyót osztogattak volna és ezek két levéllel is benyeltek. Hatalmas a kontraszt, ha arra gondolok, hogy Korzikán nem tudod megelőzni a veled szemben jövő bármilyen kempingezőt az üdvözléssel. Amúgy a vizes blokk itt is és végig a túrán teljesen rendben volt.

Reggel a vásárlás után éhgyomorra hegyet másztunk egy erdei úton, hogy aztán egy gurulással Linzbe érkezzünk. Kezdődött a meleg, meg a hiszti az ifjúság részéről, a forgalom is idegesítette őket, így a városnézésnek gyorsan vége lett. Mondjuk azt, hogy elmaradt! Kaja egy parkban, aztán menekülés a természetbe. Wells már kicsit szimpatikusabb volt méretével. Onnan pedig mászással indultunk Salzkammergut vadregényes vidéke felé. Az első komolyabb áttervezés is ide, pontosabban Gmunden városhoz kötődik. A lényeg, hogy ámulva ültünk a Traun-tó partján. Esőfelhőket csak itt és az utolsó este, Ljubljanában láttunk, de el soha nem kapott a zuhé. A délután vége felé jártunk, értelmetlen lett volna a napi táv és szint után a tervezett Wolfgang-tóig hajtani. Itt viszont először kellett szembesülnünk egy jelenséggel, mely később még többször szembe jött velünk, ha kempinget kerestünk: TELTHÁZ. Második próbálkozásra azért jó drágán sátrat állíthattunk Ali jóvoltából. Volt zsúfoltság, a sátorlap feszítésére már nem volt hely. Bringám egyszer eldőlt, a GPS-t majdnem levertem róla, a kilométerórámat összekaristoltam egy álló betondarabbal. Ráadásul 10 után a francia lakókocsis szomszédok mellettünk kiültek borozni és hatan párhuzamosan pofáztak. Én szóltam ki nekik először, aztán más sátrakból is csatlakoztak. Lassan oszlottak szét, nehogy úgy higgyük, engedtek a szép szónak.

Reggel kávémat szürcsölve kimentem a vízpartra kamerával, de a szokásos napi monológomra nem volt lehetőségem, a stéget tai-chiző vendégek foglalták le napimádó pózban. Azért a túlpart döbbenetesen szép hegyeire jobban fogok emlékezni.
Fotózva és kamerázva tudtunk csak a tó déli csücskében fekvő Ebensee városkáig jutni, hogy reggelizhessünk végre. Ezután a Traun partján indultunk Bad Ischl felé. Ferenc Jóska itt ismerte meg Sissit, életének 83 nyarát töltötte a városban, de számos magyar vonatkozású emlék is található a Traun és az Ischl összefolyásában hegyek közé ékelt csodában. Lehár Ferenc emlékházához mi is elmentünk, de az operettek neves szerzője ráadásul itt is van eltemetve. Kálmán Imre neve is felbukkan és mindkettőnek szobra is áll egy parkban. Ott egyébként ingyenes, patyolattiszta vécé is volt, tudtam értékelni. Linzből nem a linzer származik, ellenben Ischl az isler szülővárosa. A Zauner cukihoz is elzarándokoltunk. Islert (Ischlert) éppenséggel nem vettünk: más a neve is, a kinézete is.
A kaptató ellenére is élveztük a tekerést és a tájat. Így jutottunk el az előző estére kinézett tóhoz, ahol szintén teltházasak voltak a kempingek.
Sankt Gilgen volt a következő hely, ahol csak kapkodtam a fejem. Oké, csak óvatosan, mert közben felvettem a városnézést. Patrik egy kis időre elveszett fotózgatása alatt, aztán nehezen is keveredtünk ki a városból. Új utat terveztem Salzburgba, de már az eleje szopatósan indult, nem vállaltam legrövidebb távon a kijelölt utat, inkább az eredeti útvonalra bökve akartam irányba állni, de egyirányú közlekedénél ez nem egyszerű. Szerencsére a város fölé nem volt felesleges felmászni a déli oldalán, gyönyörködtünk a panorámában. Sikerült visszanavigálnom a tervre: a túra első és egyetlen pisztrángfüstölője mellett emeltünk nyálcsorgatva. Aztán valahogy úgy sikerült közeledni Salzburghoz, hogy 20 kilométeren át azt tudtam mondani a gyerekeimnek, hogy még 25 km a napi célig. :D Az egyik ilyen ponton pizzáztunk egy jót és tényleg csak annyi volt hátra. Román hölgy vette fel a rendelést, szír srác hozta ki.
A kinézett kemping természetesen teltházas volt a sóvárosban. Sorompója előtt magyar vendégek sétáltak. A másodikban - mely nem volt tőle túl távol - éppen kaptunk egy helyet. Nem volt olcsó, de sikerült kikapcsolni skót-zsidó látens énemet az előző napokban, túléltem. Pedig nem is itt volt a legnagyobb a lehúzás, mint később kiderült.

Másnap Salzburggal ismerkedtünk a Hofer-reggelit követően. A déli harangszót sem vártuk meg, megindultunk a Salzah bal partján felfelé. Patrik lemaradt a város mellett, mikor utolért, jelezte, defektje van. Naná, hogy hátsó! Leszerelkezés, gumicsere. A meleg meg ismét bereccsent közben. Nagyon nem illett a képbe a látómezőnket betőltő hegyvonulatok sokasága.
Így érkeztünk Halleinbe is. Terven kívül, boldogan jártuk be a kedves utcáit és tereit. Szusszanás egy arab pizzériában kávéval és tovább. Aztán geoládázni támadt kedvünk. A duzzasztónál matattam a bokorban, mikor a láthatóan mesterséges kispatak mellett a fűben tüdőshalat fogtam. Egyelőre nem tudom, mi volt az pontosan, de élvezettel bújt el az iszapban, ahogy egy kis hülyéskedés - itt a szusi, hamm! - után vízbe raktam. Geoláda nem volt, de ezért a haltapiért megérte. Kuchl előtt ráláttunk az autópályán lépésben haladó autófolyamra. Szombat volt, turnusváltás a tengerparton! Gollingban találkoztunk a vidék legnagyobb városi dugójával. Az egyik terén nem ajánlották a helyiek, így nem mertünk inni a csábítóan hideg vízű kútból. Gollingból újra terveztem, mert ipari területre tévedtünk, aztán gond nélkül le tudtuk követni az eredeti tervet, bár ahhoz képest egy nap csúszást összeszedtünk addigra. Werfen várára rá- , pontosabban felcsodálkoztunk, majd a magaslat déli oldalához közel megérkeztünk az út legszebb helyén lévő és legolcsóbb, ráadásul legkevésbé zsúfolt, dúsfüvű kempingjébe.
Oké, a meleg vízért itt is pénzt kértek. A kempingben is lett volna jó áron pizza, de a felettünk futó út mentén az arab streetfoodot választottuk. Most sem panaszkodhattunk az ízekre és az adagok méretére. Ide amúgy pihenőnapot és mosást terveztem. Ez a tartaléknap addigra persze elkopott. Visszafelé kifizettem a szállást, hogy reggel már ne kelljen azzal foglalkozni és felmehessünk a rövidebb kivezetőn. Sem a táv, sem a szint nem volt túl nagy, mégis kellemesen elnyekkenve szunnyadtunk el a Salzah zúgását hallgatva.

Vasárnap. Ausztria tartja magát a boltzárhoz, így kénytelen voltam urasan megreggeliztetni a bandát egy pékbolt reggeliző részlegében Bischofsofen központjában. A várostól amúgy többet vártam látványban. A Salzah mentén Lendig jutottunk, ahol Kevin kapta meg új bringájának első defektjét. Aha, hátsó gumi. Azzal a tudattal szervizeltem, hogy majd ki kell mászni a völgyből. Lendből nulla lendülettel. A korábbi letérést direkt hanyagoltam a forgalmas út miatt, meg azért, mert bringásoknak erre volt jelölve az irány. Most mehettünk fel a ... magasba. Ott olyat láttunk, mint még soha! Emeletes volt az alagút, amin át kellett tekerni. Volt benne bicikliút is. Míg vissza-visszanéztünk felé, máris egy másikba, egy kétkilométeres lyukba érkeztünk. Így váltottunk tehát völgyet. Alattunk a Gasteiner Ache csordogált. Bad Hofgasteinban nem lehetett vizet nyerni az út menti csorgókból. Termálvizéről híres a vidék, azokból is meleg víz folyt. A Bad előtag is a fürdőkre utal.
Mint Bad Gasteinben, ahol a BAD, nekünk inkább angolul értelmezett rossz jelentéséről marad emlékezetes. Én azt hittem, a tervező tévedett, mikor így is, úgy is 1000 méter fölé akart mászatni. Úgy tudtam, az Alpok-Adria bringaút kocabicajosoknak is ajánlott, nem az a szintezős fajta. Gondoltam, majd a helyszínen kiderül, mi a hiba. Nem, nem volt félreértve. Mi az Ache partján közeledtünk a városhoz, a vonat meg a túlpart felett többszáz méterrel hernyózott tova a szemközti hegy oldalában. A festői szépségű Bad Gasteinbe érkezvén a mi utunk is meredeken emelésre kényszerített. Itt történt, hogy a 20%-os emelkedőn Patrik hátsó váltója leszakadt és a küllők közé csapódott. Jobban megnézve láttam, hogy a vázra csavarozott, váltót tartó papucs tört ketté. Visszaindultunk egy kemping felé, de meggondoltam magam: ha másnap szervizeltetni akarunk, ilyen szintet nem kéne elveszteni, mert nehézkesen haladunk. Ha nincs lehetőség javíttatni, ott a vonat is fenn a büdös francban, hogy Villachba utazzunk. Hihetetlen emelkedőn küzdöttük fel magunkat. Eredetileg itt lett volna a napi táv fele, most végcélként kellett elfogadni. A város közepén egy bámulatos vízeséssel dönget át a Gasteiner Ache. Körülötte luxusszállodák - remélhetően jól hangszigetelt ablakokkal - sorakoznak. Ismét Ferenc József kultusza mindenhol. A császár nyitotta meg ezt a vasútvonalat 1901-ben. Eddig végigvicceltük, végigröhögtük az utat, most némi tanácstalansággal, a kétségbeesés határán dörzsölgettem a száraz sót kopasz fejemről. Aztán kitaláltam, kajáljunk egy jót a vasútállomással szemben, a szírnél, teli hassal jobb lesz átgondolni a teendőket. Nagyon jó döntés volt. A tulaj magyar szavakkal kedveskedett nekünk, míg összerakta a rendelést. Kisvártatva megjött kisfia is a haverjaival vacsorázni.
Utána volt egy elhaló kísérletem a bezárt pénztár melletti automatánál, hogy jegyeket vegyek bringástul Villachba. Not service volt minden alkalommal a kiírás, az okát csak másnap értettem meg. Az állomás két végénél bringaszervizek voltak, kezdtük elfogadni, hogy valahol ott kell tölteni az éjszakát a reggeli nyitásukig. Végül a pénztártól teljesen külön helyiséget, a várótermet választottuk csukható ajtóval, áthaladó gyalogosok nélkül. A rizikó többszörös volt: jöhettek a peronon portyázó migránsok, jöhettek a vasutasok a bekamerázott váróba, jöhettek a rendőrök is, akkor viszont bukta van, mert iratok nélkül voltam, ugyebár. Alkonyodott és boldog voltam, hogy csak a megálló és átrobogó vonatok zaja és a hangosbeszélő fog zavarni minket a következő 12 órában. Nem így történt, mert az automatika felnyomta a világítást, amitől fényárban úszott a terem. Először gyerekeim matracát terítettem ki és aludni parancsoltam őket hálózsákjukba. Másfél óra után sem találtam kényelmesnek a várótermi karfás fapadot, így magamnak is kipakoltam. Valamit sikerült pihenni és senki nem zargatott minket reggelig.

Én keltem fel legkorábban, de nem is igazán aludtam mélyen, sokszor ránéztem a fali órára. Megcsináltam a felvételt Ferenc József emléktáblája előtt, felnéztem a hófoltos hegyoldalra és a csilivili vécét is használtam. Visszalépve a váróba megállapítottam, hogy hiányzott a szokásos esti fürdő, majd tágra nyitottam az ajtót a szellőztetés okán. :D Reggeliért mentünk és a 8:30-as szerviznyitásra meg is voltunk vele. A profibbnak tűnő helyen próbálkoztunk. Hiába. Azért a telefonom otthagytam tölteni, míg a másiknál is bemutattuk, mi van a bicajjal. Még csak hasonló alkatrész sem volt, egy hét, és Németországból megjön, ha rendelnek. A láncból szemkivétellel a lerövidítést nem tanácsolták, pedig nekem egy jó áttétel kiválasztásával ez ésszerűnek tűnt, hogy Patrik is tekerhessen legalább síkon és lejtőn.
Bad Gastein 5 km-re van Gösteintől. Onnan az autókat és a bringásokat egy 8 kilométeres alagúton negyed óra alatt Mallnitzba viszi egy ingázó vonat. Patrik tolva-rollerezve, mi Kevinnel lassan tekerve és a hegyek látványán ámulva tettük meg az utat a mesésen szikrázóan napsütéses reggelben. Ott az állomásfőnök villachi szervizekről készített nyomtatást a netről és menetrend kivonattal is kedveskedett. Az előbbinek nagy, az utóbbinak semmi hasznát nem vettük, mint majd kiderül számotokra is.
Az autósokkal együtt gyülekező bringásokat közvetlenül felküldték a vonatra, ahol kényelmesen felpakoltunk. Mi ráadásul emeletes vagonban rendezkedtünk be. A kalauz direkt megkeresett minket. Nem kért sem jegyet, sem pénzt jegyre - egyébként mástól sem, így 12 eurót hagyott nálunk - de elmondta, hogy Mallnitzban automatából fogok tudni vásárolni, de ajánlja, hogy felhívjam az ÖBB ügyfélszolgálatát, ahol segíteni tudnak. 24 órán belül másodszor kerültem a pánik szélére, mert átgondoltam, hogy ott vagyunk hárman egy lerobbant bringával, fogalmam sincs, hogy jutunk le a 75 kilométerre fekvő Villachba, mert az automata itt is not service feliratot ad, mint Bad Gasteinben, ha kiválasztom a szükséges jegyeket. Még bepróbálkoztam a biztosításaink assistance vonalán, de mivel nem voltunk lesérülve, elhajtottak. Németül nem beszélek és nem túl erős angol nyelvismeretemmel kell felhívnom egy vasúti információs vonalat, miközben a MÁV-val épp elég tapasztalatom van, hogy előre utáljam az egészet. De kénytelen voltam és szépen, tagoltan elmondtam, mi van, hol vagyunk, mit szeretnék.
A tanács szerint a társaság honlapján vagy a mobil alkalmazásukkal lehet egyedül kerékpárjegyhez jutni. Kelletlenül telepítettem is az appot. Két sikertelen próbálkozás után meg kellett ráznom magam, hogy ne essek még jobban kétségbe. Nem adtam fel, harmadszorra sikerült megszabadulni kártyás fizetéssel a 40 eurótól. Dél volt. Vonatunk este 6-kor indul majd, Spittalban kell átszállni. Még jó, hogy a Garmin Oregon most is velem volt, mert csak vasútállomást láttam, Mallnitzot sehol. Csak 2 kilométert kellett megtenni és élvezhettük az alpesi település vizét és persze a Billa légkondiját. Heverésztünk, ittunk, szóval igazi pihenőnapot tartottunk egy rekreációs parkban.
Este a regionális vonat 1 perccel hamarabb indult el velünk, mint a menetrendben volt! Leeső állal lestünk ki az ablakon. Alattunk mély völgy húzódott, mi pedig madártávlatból láthattuk azt. 5-600 métert ejtett Spittalig a légkondis szerelvény, kalauz nem jött. Mennyivel másabb lett volna ezt gurulással megtenni! Az átszállóhely volt egyébként az előző napi célunk. A villachi szerelvény is időben ment, a velünk utazó osztrák bringás hölgynek csupa jó véleménye volt a lapon 5 csillaggal minősített Käfer szervizről. Nagyon bíztunk benne. Úgy beszélgettünk erről, hogy ő angolul, én németül nem tudok semmit a köszönéseken kívül! Az állomásról 2 kilométeres könnyű út vitt a legközelebbi kempingbe.

Reggel leszárítottuk a sátrat és megterveztem az utat a szervizig. Az is csak 2 km-re volt. Már nyitva találtuk a forgalmas útra nyíló ajtót. Bent egy mosolygós arc nyerte el azonnal bizalmunkat. Csak megmutattuk neki, mit vittünk, mert nem beszéltünk közös nyelvet vele sem, de nem rémült meg. A rendezett műhely egyik fiókjából katalogizált váltópapucs-gyűjtemény bukkant ki. Két-három darab után sem volt meg a nekünk megfelelő. Aztán az egyiknek legalább a furatai jó helyen voltak. Ellentartással segítettem a törött darab eltávolításában, mesterünk pedig nekiállt reszeléssel hozzáigazítani az új alkatrészt a vázhoz. Mindezt engedte kamerázni is. Közös véleményre - értsd összebólintottunk - az addig hozott eredeti, meghajolt váltót ügyesen ívelte a szemetesbe, hogy helyette a már általam is kinézett szépséget ajánlja megvételre. Szerelés és némi beállítás után az utcán voltunk. Egy bő órás, soron kívüli munka után a mester próbálta ki menet közben Patrik megújult bringáját. Hiába volt a túra legnagyobb kiadása egyben a vonatjegyeket leszámítva, boldogan adtam át a bankkártyát. Nem tudtunk elég hálásak lenni, hogy folytatódhat a kaland, mintha mi sem történt volna.
Egy ünnepi reggeli után, ahol Kevin majdnem kihányta a salátáját a bolt előtt haladt el a tervezett út. Vidáman, megkönnyebbülve csengettünk és integettünk a portál felé. A Dráván túl a Gail mellé kanyarodtunk kiépített kerékpárúton. Onnan a kettő évvel korábban már oda-vissza megjárt Villach-Tarvisio szakasz jött. Megint eljátszottam az állomásra érkező vonatot. Egy kis városnézést tartottunk a bőráruk vakamikori lelőhelyén és a két évvel ezelőtt is kipróbált fagyizóból nyaltunk egyet. A lazítás után a tarajos hegyek felé indultunk, mert tervben volt a Mangart megmászása. Ehhez a Predil-tó mellett először fel kellett mászni az azonos nevű hágóra. Hamarosan Szlovénia területére érkeztünk. A mangarti elágazásnál már délután 5 óra volt. Remek árnyékot találtunk ahhoz, hogy srácaim a padon pihenve várják meg, míg "felszaladok" üres bringával. Némi számolás után aztán el kellett engedni a hegyet. 1000 méterről 12 kilométeren 2600-ra menni nem egyszerű önerővel. Ráadásul napokkal korábban már mosni kellett volna, hogy a túra végéig újra legyen mibe felöltözni. Legurultunk Bovecbe. Kaját vettünk és a kinézett kemping felé elhagytuk a várost. A kemping tele volt. A mellette lévő másik is. De volt egy harmadik is, ahol a legjobb helyet kaphattuk meg egy francia bringás család mellett, a patak partjához közel, aksitöltési lehetőséggel, meleg vízzel a mosáshoz. :) Ezért nem mentünk át a negyedikbe.
Ott történt, hogy egy olasz srác odajött és megkérdezte, merre megyünk másnap. Azóta sem értem, mekkora esélyünk volt arra, hogy teljesen azonos útvonal legyen a mobiljába rögzítve a miénkkel. Ráadásul azt a Komoot nevű netes oldalt használja, amit én is. Senkit nem ismertem addig, aki itt tervez. Alessandroként mutatkozott be és örömmel mondtam, hogy gyakorlatilag azonos a keresztnevünk. Így lettem neki Alex. Ha róla beszéltünk a gyerekeimmel, Olasz Sanyinak hívtuk. Mosás, fürdés, kaja. Éjjel kijártam aksit cserélni a töltőkben.

Reggel Olasz Sanyi is a kávéautomatát fejte. A szállásdíj rendezésekor venni akartam hűtőmágnest. A bringásoknak adott kedvezményen felül a mágnest ajándékba adták. A még mindig igen nedves, ezért nehéz mosott ruhákat három részre osztottam. Az mindegyikünknek plusz súly volt. Visszakarikáztunk Bovecbe, közösen vettünk friss reggelit, aminek betolásához én fedeztem fel a remek helyet az elkezdett emelés elején Bovec mellett.
Onnan hamarosan a Soča, nálunk ismertebb nevén az Isonzó mellett találtuk magunkat. Az a felső folyása, ahol vadregényes szurdokot mélyítve zúg lefelé az első világháború eseményeiből ismert nevű vízfolyás. Egy laposabb részen, ahol már marta szemem az izzadtság még épp időben megmosdottunk. Kicsit feljebb irányba álltunk és a fokozódó hőségben gyilkos mászásba kezdtünk a Vr?ičre. A hajtűkanyarok számozva vannak. Az 50-estől indultunk felfelé, és akkor még nem tudtuk, a csúcson van-e az első vagy a hegy túloldalán. Mindenesetre 9 km-t nyomni az átlagosan 14%-os emelkedőn nem kis kihívás 30 kilogrammnál is nehezebb utánfutóval és táskákkal a csomagtartón. Lent 40, de fent is 29 Celsius-fokban megcsináltam mindezt. A legtöbbet 3,2-3,6 km/ó sebességgel tudtam csak haladni. Olasz Sanyi előre ment és nem haragudtam érte, nem szívesen tartottam volna föl. Ő könnyebben volt szerelkezve és még bringaversenyző is Rómában. Érthető, hogy Patrik és Kevin is könnyebben vette, de tisztességesen állta a próbát. Vízpótlás egy helyen volt lehetséges, feljebb megreszkíroztuk Kevinnel a hegyi patakot is. Aztán a hágót megpillantva már tudtam, hogy az 50 kanyar a szerencsére az egész hegyre, mindkét oldalára vonatkozó adat. Azért még a végére fokozódott az út meredeksége. Tapsoló autósok és portyázó birkanyáj fogadott minket 1611 méteren. Megjegyzem, hogy a kemping Bovecban 380-on volt! Ivás, vásárlás és gurulás következett Krajnska Gorába. De csak óvatosan engedhettük, mert a maradék hajtűkanyarok macskakövezve voltak.
A városka szép és turistákkal jól ki volt tömve. A Garmin ajánlatai közül a Natur Öko Kemping volt szimpatikus. Az odavezető úton megelőztünk egy őszes öregurat, akire ráköszöntem. Ő volt Henk, a holland sportújságíró. A zsúfolt kempingben pedig Olasz Sanyi feje bukkant fel a sátra mellett egy magas fa tövében. Kényelmesen volt hely a mi cuccunknak is. Együtt tekertünk fel bejelentkezés után a városba vásárolni és egy éttermi kajára.
A kempingnek tényleg volt elhivatottsága az ökoturizmusra, de az egész úton itt kellett a legtöbbet perkálni. Most sem bántuk, hogy ezt a napot nem is itt, hanem a 40 kilométerrel távolabbi Bohinj vidékén terveztem befejezni. Voltam annyira előrelátó, hogy akár az utolsó kettő nap tervét is elvethettem, csak a Száva egyik ágának, a bohinjinak a forrása ki ne maradjon. Gyakorlatilag később ez is történt, de maradjunk Krajnska Gorában!

Ébredezett a kemping. A Bovecban kimosott ruhák 90%-osra száradtak a kötelünkön. Olasz Sanyi csak délutánra tervezte az indulását Bledig épp azért, hogy az előző este mosott teljes ruhatára neki is leszáradjon, ha besüt a nap. Bőséges reggeli után tőle is, Henktől is búcsút vettünk és egy valamikori vasútvonalra épített bringaúton tartós lejtmenettel Jesenice felé bringáztunk a Pisnica, majd a Száva mellett. Előbbi az előző nap lejtmenete mellett, az utolsó hajtűkanyarnál ered, utóbbi Krajnska Gorától nem messze, Nyugatra Sava Dolinka néven. Mi ennek másik ágának forrásához tartottunk. Jesenicébe autópálya mellett érkeztünk, a külvárosi hipermarketeket azzal az elképzeléssel hagytuk ott innivaló vásárlása nélkül, hogy a túloldalon is lesz valami. Nem így lett. Miközben kiértünk a völgyből, még visszanéztünk és a szemem sarkából közvetlenül mellettünk bővízű csobogót láttam meg. Ócska és zsúfolt (fő)utcákon gurultunk le Bledbe. Rengeteg magyar szót hallottunk, de már nem kaptuk rá fel a fejünket, annyira természetes volt. A várral szemközti parton szusszantunk és kajáltunk, majd annak tudatában távoztunk, hogy másnap erre lesz még dolgunk. De nem lett. :)
Eseménytelen, csaknem unalmas és forgalmas 30 km következett. Bár jelentős szintezéseket is hozott, a bohinji Lepence után boldogan váltottunk át a vadregényes folyópartot lekövető kerékpárútra. A legendás triglavi szlovén csodakecskéről, Zlatorogról elnevezett kemping a nyugati csücsökben teltházas volt, a közelben idegeneknek nem is volt másik. Ezzel csak az volt a probléma, hogy innen kellett volna még aznap csomagok nélkül a Savica-vízeséshez menni. A keleti oldalnál egy erdei kemping németeké volt, valahol máshol kellett volna bejelentkezni. Vert seregként távolodtunk a Bohinji-tótól. Aztán a negyedik faluban, Bohinjska Bistricában az út melletti Danica kemping befogadott minket. A ruhák a végső leszárításra kötélen, mi térdig a Sava Bohinjka hideg vizében kötöttünk ki. Bledi konzerveket melegítettem. Az enyémmel sikerült mélyen elvágni az egyik ujjam is. Éjjel fél kettőkor épp e 850 grammos babfőzeléknek a hatása alatt csinálva a kereszthuzatot kitaláltam, hogy maradunk. Már akkor, családi gyűlést hívtam össze, anyjuk igazoltan távol volt. Megszavaztuk.

A recepción befizettem egy újabb (drága) napot, aztán kiválasztottunk egy hipermarketet, a város parkjában megreggeliztünk és csak lakatokat, fürdőruhákat és elemózsiát cipelve visszamentünk, majd túl is a tegnapi végponthoz képest. Misztikusba forduló erdőben először Ukanc I. világháborós temetője, majd több, a Bohinji-tóra panorámát nyújtó pont mellett tekertünk folyamatosan felfelé. A kialakult dugót egy idő után megelégeltük és kielőztük a kocsisort. Őrület, hogy buszokat is felengednek ide! Én lentről a park által üzemeltetett járatokat közlekedtetnék. Egy sajtárussal szemközti fához lakatoltunk és lépcsőzni kezdtünk. Jegyvételkor magyar nyelvű tájékoztató is járt. Összesen 20 percet haladtunk felfelé. Magyar családok és csoportok túráztak szemből és előttünk itt is. A célban pedig szájtátva konstatáltuk, hogy nem volt felesleges átírni a napi programot. Két ágban zúgot le a vízsugár a smaragdzöld hasadékban. Kis várakozás után elég jó poziciókat fogtunk a fotózáshoz és a videózáshoz.
Őrült lejtőzéssel tértünk vissza Ukancba, ahol besétáltunk a temetőbe. Magyar nyelvű tájékoztatót olvashattunk a kapun, bent pedig a legtöbb fejfán az adott náció nemzeti színű szalagja és a katona neve is olvasható volt. Az azonosítatlan halottakról sem feledkeztek meg. Kifelé épp magyarok váltottak minket.
Srácaim nem akartak drótkötélen felliftezni a téli sportcentrumhoz a Vogelen, hanem fürdőhelyet követeltek. A déli parton, féltávnál át is emeltük a bringákat egy láncon. Átöltöztünk és az utazás kezdete óta először nyakig merültünk a vadvízbe. Élveztük az arra úszó kisebb-nagyobb halak közelségét, majd egy népes kacsafamília bájos átvonulását, mintha ott sem lennénk. Az útról egyszer csak magyarok érkeztek az ösvényen, én csendre intettem a fiaim, hogy ne leplezzük le magunkat. Amikor hárman szerencsétlenkedni kezdtek egy szelfivel, felajánlottam, hogy lekapom őket. Nagy nevetés, sziasztok. Nem sokkal utánuk mi is otthagytuk a nyugis partot és a kristálytiszta, símogatóan hűvös vizet.
Bejártuk Bohinjska Bistricát és egy városszéli étteremben rendes vacsorára ültünk be. Én helyi kaját, srácaim pizzát kértek. Na, azokból kivételesen reggelre is maradt. A kempingben Henkbe botlottunk. Szívélyesen üdvözöltük egymást, beszámoltunk egymásnak az elmúlt napokról.

Reggel alig ismertük meg a frissen borotvált Henket, de sikerült tisztességesen elköszönni tőle. Egy ekkora kempingben igen fura, meg nagy öröm is volt másodszor összefutni vele megbeszélés nélkül. Lefotózott minket. Azóta az utazásának történetét olvastam is Facebook-oldalán. Ott illusztrálta is a képpel a találkozást. Azért még felcuccoltunk rántott hússal és egyéb finomságokkal, mielőtt az újra tervezett napon, az utolsón Ljubljana felé startolunk. Combos kis emelkedőt kaptunk éhgyomorra! Aztán az aszfalt is elfogyott, mészkőzúzalékos, poros, bár széles hegyi úton emeltünk végül 1100 méter fölé 515-ről. Dél volt, épp reggeli idő. :D Amilyen keményen másztunk addig, olyan nehéz volt a gurulás is, mert a gumik tapadása ezen a felületen nem nagy. Mindenki tökéletesen megoldotta magának ezt a feladatot. Úgy értem, mi hárman. Egy farönkszállító bizonyosan nem, mert láthatóan úgy sikerült (nem) bevennie egy hajtűkanyart, hogy beborult a szakadékba. Az utat is megbontotta. Pótkocsija valódi figyelmeztetés volt a továbbiakra nézve. De nem történt baj, én pedig hangosan megdicsértem a fiúkat az aszfaltra elérve. Arról már nem is jöttünk le többé.
Skofja Loka előtt kiértünk a magas hegyek közül, így érezhetőbbé vált, hogy valaminek hamarosan vége. A várra még többször visszapillantottunk, mászni hozzá nem volt hangulat. A Sora mellett, bringaúton közeledtünk a szlovén fővároshoz pihenőkkel, hűsöléssel. Sora falu határában a büdös kölkök a célbadobást gyakorolták. A céltábla én voltam térdig a patakban.
A szlovén főváros szélét bringával nehézkes elérni a sok tiltás miatt, béna a kitáblázás vagy éppen a bringaút. Volt, hogy csak egy nyomvonalat találtunk a Száva partján! A valódi bringaút pedig a sugárút mellett futott a Tivoli-parkba és azon túl is. De lefordultunk a Ljubljanica mentén elterülő belvárosba. Nézelődéssel, evés-ivással és geoládázással ütöttük el az időt. Abból emlékeim szerint egyet sem találtunk meg.

A vonat 0:15-kor indult. Elméletileg. Koperből a szerelvény egyik fele felért este 11 után, de a rijekai kocsik késtek. Oda szólt a helyjegyünk. Az újszerű bringaszállítóba felcuccoltunk, majd hálózsákos fiatalok vackoltak oda be. A végre befutó és felcsatolt kocsiban a helyünket némi közjáték után kaptuk meg, mert olyanok ültek rajtuk, akiknek mások foglalták el a sajátjukat. Nem hagytam egy percig sem, hogy azt gondolják, majd én megyek helyet keresni magunknak. A folyosókra (Hajógyári) szigetezni vágyó fiatalok feküdtek le. Tiszta India! De legalább a fiúk aludtak egy jót a kihúzható üléseken! Vasárnap reggel jelentős késéssel érkeztünk Magyarországra a Zsuzsi-alagút előtt. Abba pár éve behuhogtunk a zalai túrán. Fehérvárra már másfél órás, be nem hozható lemaradásunk volt. De lapos ez az ország! Mivel még mindig fájt a lehúzás, amit a Budapest-Bécs és a Ljubljana-Budapest jegyvásárláskor kaptam be, utánanéztem a neten, mit lehet intézni. Ti tudtátok, hogy 30-119 perces késésnél a pótdíjas menetjegyek árából 25%, 2 óra felett 50% visszaigényelhető? Leszállás után szóltam, akinek tudtam, a szükséges nyomtatványt is beszereztem. Amúgy menetrend szerint Budapest és Bécs között 2 óra 40 perc az út, haza Szlovéniából bruttó 10 óra! Ki hiszi el, hogy 30 nap alatt tényleg utalják az összeget? Mikor ezt írom, a 28. nap van. De végül az 50.-en lett utalás.
Némi elégtételt szerezve hagytuk magunk mögött az omladozó Keletit. Egy nagy pisilés, fürdés és kávé reményében pörgettük a pedált hazáig.

Az egyes túranapok útvonalai:
https://connect.garmin.com/modern/activity/2999836348
https://connect.garmin.com/modern/activity/2999836433
https://connect.garmin.com/modern/activity/2999836524
https://connect.garmin.com/modern/activity/2999836599
https://connect.garmin.com/modern/activity/2999836666
https://connect.garmin.com/modern/activity/2999836727
https://connect.garmin.com/modern/activity/2999836778
https://connect.garmin.com/modern/activity/2999836830
https://connect.garmin.com/modern/activity/2999836910
https://connect.garmin.com/modern/activity/2999836966
https://connect.garmin.com/modern/activity/2999837064
https://connect.garmin.com/modern/activity/2999837149

Budapest, 2018. szeptember 11. (2019. január 12-én és 18-án és 27-én belejavítottam)

2018. május 18-27. - Öngyilkos küldetés: Szardínia

Terveimet 80%-ban megvalósítva május 27-én épen, egészségesen és barnán megérkeztem a szárd kalandról.
A felpakolás és az utazás remekül sikerült. Élveztem első és másnap második repülését életemnek. Milánóba a repülőről leszállva egy érdekes küldeményt, az Apollo 17 1972-es küldetésének repülési tervét kézbesítettem szívességből. Másnap reggel volt csatlakozásunk, a reptér melletti szállodában éjszakáztunk. Másnap Korzika felett is áthúztunk. Az olbiai reptérre érkező teherautóról lepakoltunk, 10 óra körül indulhattam a gazdag Samaragd-part felé. Terv szerinti időben értem Palauba, hogy át is hajózzak La Maddalenára és közúti hídon átjussak Caprerára. Az utolsó csoporttal tekinthettem meg aznap Giuseppe Garibaldi házát és mellette a családi temetőt. A kinézett kemping mégsem volt nyitva, ezért még este visszahajóztam Palauba. A kempingbe túl későn érkeztem. Ahhoz mindenképpen, hogy fizetni már ne kelljen a szállásért. A szomszédos sátor francia házaspárja egy eredeti, lengyel Extrawheellel volt, tetszett nekik a velem lévő koppintás.
Reggel már korán távoztam a kempingből a tervezett hosszú út miatt, de fizetni sem akartam az éjszakáért, ha nem muszáj. Egy dombon kévézgattam sátram szárítgatva a ragyogó napsütésben és Santa Terezáig tekertem a meleg reggeli reményében. A kikötőjéből két cég utaztatja az embereket és a járműveket Korzikára. A Navy Blue kihúzásáig kajáltam éppen, majd a közeli Capo Testa volt a következő látványosság csodás panorámával a partvidékre és Korzika felé. Innen tudtam, hogy keménnyé válik a túra, de azzal nem számoltam, hogy annyira. Az emelkedőkről volt fogalmam, de arról nem, hogy a Lago di Lisca közelében egy magánbirtokra visz a tervezett útvonal, aminél szabad a bejárás, de az alul kerített terület kapui évek úta nem voltak kinyitva, a rajtuk túli 3 útból kettő teljesen megsemmisült. Sikerült záróra előtt Európa legöregebb, 4500 éves fáját is megnéznem. Ha később megyek, csak beugrom a kapu fölött és az is ingyen van. :/
Az itt összeszedett nagy időveszteség miatt esére csak odáig jutottam, ahová legelőször is terveztem, mikor nem volt szó nálam Cala Gononéról, csak éppen nyitott kempinget nem találtam. Este 11-kor, mikor épp egy parkban vackoltam volna el magam, eszembe jutott a booking.com alkalmazás a mobilon. Fél óra múlva egy kis ékszerdobozban voltam Tempio Pausania belvárosának közelében. A 23 euróban benne volt a vetett ágy, bekészített ivóvíz, tiszta törölköző, saját használatú fürdőszoba szappannal, és egy kedvesen felszolgált reggeli. Az esti után egy nappali, kamerás városnézést követően vágtam neki az újratervezett napi adagnak, ami az előző napi elmaradás pótlásának és az aznapiból a legtöbb teljesítésének indult. Némi gurulással, majd jókora szintemeléssel kezdtem, amikor először jöttem rá, hogy jól tettem, hogy megálltam. A második alkalommal ez Castelsardo előtt pár kiométerrel lett világos, mikor zergekergető ösvényen, sziklákkal és tengerrel magam alatt inogtam a szakadék felett. Hogy még jobb legyen, szakadni kezdett az eső is. Kinyekkenve értem Castelsardo városába és nem úgy örültem annak színpompás házainak, mint érdemelték volna, de legalább Áfonyák élnek az esőben. A várhoz is feltekertem, bejártam az izgalmas, szűk utcácskáit, hogy aztán vissza az útról már napsütésben nézhessek lentről. Innen pár kilométeres terelést kaptam munkálatok miatt, de legalább nem adtam magamnak esélyt újabb tengerparti vitézkedésre. Sík úton, egy újabb égi zuhany árnyékában értem Porto Torresbe, ahol szárd street food által jutottam élelemhez. Az eladólánnyal folytatott társalgásomat a szálláskereséssel kellett megszakítanom. 10 perccel később ismét booking.com-ról jött a helyszín az újabb esőben. Minden szolgáltatás hasonlított az előzőhöz, csak más környezetben vettem igénybe azokat 25 euróért. Lepakolás és fürdés után sétáltam a nagy kirakodóvásárban, mely aznap ért véget. Szörnyűlködve néztem a szárd kések árát, amelyekből hármat is vettem volna. Üres kézzel mentem el a még éppen nyitva tarto Lidlbe egy Ichnusa sörért, melynek ajtajában szó szerint elvágódtam a vizes burkolaton. Térdem fájdalmára ittam.
Újabb napom terve előző este született. Le kellett mondanom Alghero meglátogatásáról, hogy aznap Ozieribe érjek. Ellenkező esetben a leszervezett program bukik nekem Cala Gononéban. Első nuraghém az ősi szárd vidék első lakóinak különleges, mészkőbe vésett temetkezési helye volt. Egy igen forgalmas út vitt felé, majd a közeli Sassariba is. Újra esőben tekertem, a városon belül fáztam is, de mire felöltöztem rendesen, hosszabb időre elállt az égi áldás. Városnézés és vásárolgatás után a 131-esen találtam magam, amin a bringázás nem volt tilos annak ellenére, hogy az M7-est juttatta eszembe mérete és forgalma. Hamarosan inkább szintezős útvonalon egy katedrálishoz gurultam, ahonnan látványos útvonalat tudtam tervezni Ozieribe, ahová hetekkel korábban foglaltam a szállást. A túra alatti legdurvább esőt megúszva kapaszkodtam fel a hegyoldalba épült városkához, hogy elfoglaljam különleges hangulatú, de modern fürdőszobával szerelt lakhelyem. Az új zuhanypanelen volt hideg és még hidegebb víz, én az előbbit választottam vacsora előtt, melyet az Il Torre étterem akkor egyedüli vendégeként költöttem el. Természetesen a pincérlány ajánlatára egy szárd ételt kértem. Kagylós-paradicsomos tészta volt ez egy jó Ichnusa szűretlen sör kíséretében. Ezután már a szakács járt ki hozzám, akitől egy jó katalán krémet kértem desszertnek. Hozta is kék lánggal égetve a tetején a cukrot.
Reggeli előtt elmeséltem szállásadómnak a zuhanyos esetem, melyet annyira restelt, hogy még útravalót is csomagolt. A kávémhoz mézet is kaptam, mintha tudták volna, hogy így iszom. Az viszont egy eredeti magyar méz volt ám!
A városka felett aztán megint épp annyira összegyűltek a fellegek, hogy kapjak valamit a nyakamba, de végül a nap győzőtt az égen. Paratölgy erdő és nuraghe, majd két dolgos galacsinhajtó munkája kötötte le figyelmem és az étterem keresése Bittiben, de erre bizti nem fogok jó hangulattal emlékezni. Ezért betoltam szárd lekváros kenyerem, mely élesztő és kovász nélkül sül, még egy kis izotóniás vizet is küldtem utána, aztán egészen a sziget keleti tengerpartjáig hajtottam bringám. Egy 7,5 kilométeres gurulással érkeztem motoros ismerőseim szálláshelyére.
Másnap velük tarthattam egy szédületes gumicsónakos kirándulásra. 22 kilométert haladtunk a vízen Dél felé, meg-megállva és gyönyörködve a parti csodákban. Végül söreinket iszogatva egy mészköves parton ki is kötöttünk, hogy a hűvös habokban megmerüljünk és szárítkozzunk a szikrázó napfényben. A visszaúton csepkőbarlangba mentünk. A 8 kilométeres járat első 900 métere járható és a szerzetes fókákról van elnevezve, melyek 1975-ben tűntek el végleg innen. A vízitúra után jót vacsoráztunk és tovább fárasztottuk egymást pihent dumáinkkal. 12 pasiból mindig voltak erre kapható csoportok.
Másnap reggel csomag nélküli csillagtúrára indultam az este még módosított útvonalon. Lényegében a tengerpartról 1017 méterre kellett egyben felmászni a Sirana-hágóra, legurulni Arbataxba, majd vissza. Közben Korzikát idéző látványvilág ejtett ámulatba végre, rólam elkészült életem első drónvideója, ami nekem is megvan. Estére 154 kilométerrel és 2430 méter emeléssel a legkeményebb napot zártam, bár csomag nélkül.
Pihenésre a következő naptól volt lehetőségem, mert az már a hazautazásról szólt. Repülés Milánóba, másnap délelőtt Pestre.

2017

Az EGIS Sportegyesület Túrakerékpáros Szakosztályt 2007. november 15-én alapítottuk. 2017. november 15-én korábbi formájában befejezte működését. E tíz évről olvashatsz a továbbiakban.

Az Országos Kerékpáros Körtúra (OKKT) igazoló füzete és eddigi teljesítéseink összefoglalója letölthető ITT.

Március 15. (szerda): Szezonnyitó bringázás a város kerekeseivel Isaszegre és más útvonalon vissza, 75 km.

Április 1.: Simontornya - Dég - Tab - Balatonföldvár, 95 km.
OKKT IV. szakasz 14., 15.
https://www.komoot.de/tour/13986143

Április 14. (péntek): Túra Kisköréről Ceglédre, 110 km.
OKKT III. szakasz 10., 11., 12., 13.
https://www.komoot.de/tour/13985911
https://www.komoot.de/tour/13989506

Április 15., 16., 17., 18. (szombat - vasárnap - hétfő - kedd): Kerékpáros Húsvét a Kecsketanyán

Június 3., 4., 5. (szombat - vasárnap - hétfő): Pünkösdi csillagtúrák Szeged környékén, 150 km + 140 km + 130 km. FRISSÍTÉS: az OKKT útvonalai helyett 100 km körüli egyéb irányú utak lesznek bejárva!
1. nap (szombat): korai utazás Szegedre vonattal vagy autóval, bejelentkezés a szállásra, ahol 5 főre élő foglalásunk van. A csomagok lerakása után azonnal indulás az újvidéki piacra és vissza.
https://www.komoot.de/tour/13869720
2. nap (vasárnap): Túra OKKT-s pecsétekért Orosházára, este onnan vonattal vissza Szegedre utazunk. IV. szakasz 5., 4., 3., 2.
https://www.komoot.de/tour/13869780
3. nap (hétfő): Túra OKKT-s pecsétekért. IV. szakasz 6., 7..
https://www.komoot.de/tour/13949048
Este visszautazás Budapestre.

Július 9. (vasárnap): Föngyös-túra
Találkozó: KöKi, 8:15.
A vonat 8:27-kor indul, 9:11-kor érkezik Martonvásárra. Nagy létszám esetén egyeztetünk, hogy ki induljon a Déliből a korlátozott bringás férőhelyek miatt.
Útvonalunk: https://www.komoot.com/tour/16732124/zoom
MTB vagy trekking bringával ajánlott a részvétel a betervezett földutak miatt.
Vértesacsán bejárjuk a Fönygyös-kertet gyalogosan, a bringákat lakatolni kell a bejáratnál.
http://fongyoskert.hu/
Etyek és Biatorbágy érintésével visszabringázunk Budapestre. Napi tervezett táv: 80 km.
Etyeken egy meleg ebéd is belefér, valamint borokat is vásárolhatunk.
Megkeressük az etyeki sörfőzdét vagy egyik sörlelőhelyét? :)

Július 16 - augusztus 5. Privát szervezésben egy nagy horvát-szlovén-osztrák sátoros kaland, melyhez lehet csatlakozni. Érdeklődés az elindulunk@gmail.com címen lehetséges. Érkezés várhatóan augusztus 5-én, plusz-mínusz 1 nap. Utasbiztosításban segíteni tud Áfonya.
Tervezett útvonalunk: Nagykanizsáig vonattal - Plitvicei-tavak - Krka NP - Tengerfehérvár - a horvát szigetvilág - Fiume - az Isztria Pula és Porec érintésével - Parezana bringaút - Koper - Trieszt - Postojna - Bohinj - Bled - Bovec - Karintia - a Dráva mentén haza, 1700-1800 kilométer. ("Kicsit" máshogy sikerült. Krka és Dráva nélkül is 1600 kilométert bicikliztük ketten: Kevin és én.)

A következő programról a részletek az Aktuális menüpontban és a Facebookon olvashatóak.

Az időpontokban, útvonalakban és a megtekintendő látványosságokban a változtatás jogát fenntartjuk!

Így történt. A beszámolók sorban: 2013., 2014., 2015., 2016.

Az EGIS Sportegyesület Túrakerékpáros Szakosztályának 2013. évi beszámolója

Készítette: Kalmár "Áfonya" Sándor, szakosztályvezető

Szakosztályunk 2007. november 15-én alakult és az EGIS SE keretein belül működik. Az akkor kitűzött célokkal összhangban mozgalmas 6 év áll mögöttünk számtalan élménnyel, több ezer kilométerrel, minőségi személyes kapcsolatokkal.
A 2013. év túraszezonjának tervezésekor fontos szempont volt, hogy mennyiségben és változatosságban hozzuk ki legalább az előző év teljesítményét. A lassan érkező kikelet ellenére nyugodt szívvel állíthatom, hogy ez az elhatározás meg is valósult. Bizonyítékul szolgáljanak rá az ismét szép számmal elkészült és nyilvános élményvideók a YouTube-on! Év elején megint, mint tavaly egy vendéglátó egységben ültünk össze, mikor még a hideg és a hó uralkodott a bringautakon. A természet elemi erővel törölte el két hónappal később az első bringás programot, a március 15-i isaszegi emléktúrát, de a március 30-i úgynevezett névnapos túrát is májusra halasztottuk. Gödöllői szervezésben képviselték szakosztályunk tagjai az Egyesületet egy 50 km-es teljesítménytúrán igen cudar időben. A Vuelta Sportiroda szervezésében áprilisban csak egy hetet csúszott az isaszegi túra: 60 km-es táv oda-vissza immár hagyományosan, biztosított útvonalakon, vendéglátással és javuló időjárással.

A tavaszi BaM! Ismét aktív részvételünkkel zajlott, tagjaink több gyári csapatban is helyt álltak a teljesítésekkel. Nem lett széria az előző kampány szerencsés mozzanata, mikor Benedek Orsi a sorsoláson kerékpárt is nyert a bringás munkába járás élményén túl.

Első többnapos bringázásunk ismét a Vueltához köthető: Balatont kerültünk. Ki a keleti medencét 85 km-rel, ki az egész tavat 206 km-rel. Majd többen Balatonföldváron szálltunk meg, hogy másnap levezetésként a parttól távolabb is körül nézzünk egy 60-as távon.

Májusban végre összejött a névnapos túra, melynek az volt a lényege, hogy a jelentkezők nevével egyező vagy azzal összefüggő elnevezésű közterületeket kerestünk fel egy nem túl szabályos körre fűzve azokat. Emlékül jókedvű fényképezkedéseket is rendeztünk a tér- és utcanévtáblák előtt és alatt. A legkitartóbbak 90 km-t tapostak a pedálba hegyvidéki szakaszokat is leküzdve Budapesten.

Több elképzelés összegyúrásából valósítottuk meg májusi háromnaposunkat. Sásdig vonattal, majd bringán sárba ragadással kezdtünk. Kovácsszénája felett csak sima dagonya volt beragadás nélkül Orfű felé. Pécsre erdei száguldással érkeztünk a bringaúton. Villány felé plusz kilométerekkel és egy kis késéssel ajándékozott meg minket egy elferdült irányjelző tábla. Miatta a GPS-t is felülbíráltam! Harkányban még a szállásul szolgáló apartman utcáját sem ismerte mindenki. Így utólag bátran állítom, hogy másnap az egész szezonunk legtartalmasabb és legmegdöbbentőbb túranapja következett. Siklós és Villány után Dél felé módosítottuk az útvonalat, majd terv szerint a Táborfalva melletti Nemzeti emlékhelyen a mohácsi csata modern kivitelezésű tárlatával repültünk vissza az időben 1526-ba. Mohácson a Nepomuki Szent János-nap tiszteletére cseh menüvel laktunk jól, majd Bátaszéken át Szálkára érkeztünk Kismórágytól szakadó esőben. A bőséges reggeli után Pörbölyön a Duna gátján haladva csodálhattuk a Gemenci erdőt. Szekszárdon a sváb ünnep menüjét kértük ebédre és Simontornyára újépítésű úton érkeztünk kényelmes tempóban. 340 km-rel zárta a három napot 11 és fél éves fiam is.

Szerencsétlen vasúti balesettel indult júniusi vértesi túránk, ami miatt az akkor már 70 perce veszteglő vonatot a bizonytalan jövő miatt elhagytuk. Mire a Velencei-tó mellett irányba álltunk és mind a tízen felzárkóztunk az oszlopba, már ment is tovább a vonat mellettünk. :/ A plusz táv és a velünk lévő négy gyerek miatt is átterveztük a napot, de a Gaja-patak völgyét és a csákvári Csuta cukrászdát ki nem hagytuk volna! Vértesbogláron a már bevált Vérteslovasnál szálltunk meg. A hőségben végignyomott nap után különösen jól esett a kerti medencében elmerülni. Már a jurtában ért minket az éjszakai zivatar. Másnap erdei úton pillangók közt Vérteskozmára és onnan Tatára indultunk. A tó megkerülése után hatan 5600 forintért tudtunk kétfogásos ebédet enni italokkal az Öreg-tó partján. A nem létező kerékpárúton Tatabányát vettük célba. A vonaton ismét közjáték alakult ki a bringás szállítási lehetőség önkényes elvétele miatt.

Júliusban egynapos látogatást tettünk az idén 40 éves Hortobágyi Nemzeti parkban. Vezetett túrán néztünk körül a tavaknál és a nádasoknál. Nem újdonság, de ismét voltak vasutas gondjaink. Augusztus elején a sík Békés megyében főleg kulináris élményeink szaporodtak cigányétteremben és szálláson kapott reggelivel. A kedvünket még a tikkasztó hőség sem tudta elvenni, pedig a nagy melegben még a túzokok is elbújtak előlünk Dévaványán. Három nap alatt 300 kilométert tettünk meg Kisújszállásról indulva, Békésen és Mezőhegyesen megszállva. Végül Kistelekről vonatoztunk haza. MÁV-os „kalandokban” volt részünk odafelé és visszafelé is. De ebben már nincs is semmi meglepő...

A hosszú augusztusi hétvégén a Cserehátot és a Zemplént vettük célba. Sajnos az első nap csak kései vonattal juthattunk el Miskolcra, ezért rövidített úton bringáztunk Aggtelekre. Másnap 5 kilométeres túrát tettünk a híres barlangban Vöröskő és Jósvafő között, majd Szinpetriben megnéztük a világ legnagyobb könyvét és letekertünk a Bódva völgyében, az úgynevezett História-völgyben Edelényig, de közben sem és a városban sem találtunk nyitott éttermet, ezért pékboltból és Pennyből vásároltunk. Irotán volt a foglalt szállásunk. Másnap délelőtt végig útfelújításokba ütköztünk. Olyan állapot uralkodott az adott útszakaszon, hogy akár vasúti síneket is fektethettek volna az út alapjához terített bazaltzúzalékra! Megérdemelten ültünk asztalhoz Boldogkővár lovagi éttermében, hogy aztán Vizsolyban megnézzük a Károli-biblia egy példányát. Pálházára sötétedéskor értünk, de levezetésül a szállásról sétálva egy késő esti iszogatáshoz is maradt hangulatunk. Reggeli után a negyedik napot Füzérradványon kezdtük és bringaúton Sátoraljaújhelybe mentünk. A 2275 méteres bobon mentünk egy izgalmas kört és bőséges olaszos ebéd után Sárospatakon láthattuk az új kenyér ünnepére sereglő városiakat a várban. Menetrend szerinti négyórás vonatozással jöttünk haza napi 45 és 120 kilométer közötti távok teljesítése után.

Az EGIS centenáriumi dolgozói pályázatán nyert pénzből EGIS100 néven sikeres kerékpáros napot, ezen belül 100 km-es és 25 km-es teljesítménytúrákat rendeztünk augusztus utolsó napján. Lebonyolításában segítséget nyújtott a Jóléti és a Kommunikációs osztály, valamint az EGIS SE. Némi taglétszám bővülésre számítok ezek után. Igény és finanszírozás esetén jövőre is meg tudnánk tartani egy hasonló megmozdulást.

Jókora ázással éltük meg a mátrai egynapos túrát szeptember közepén. Az út negyedéről visszafordultunk, így is 70 km-en túl teljesítettünk. MÁV-kalandban ekkor sem volt hiányunk.

A kommunikációs osztályon készült a Kerékpárosbarát munkahely 2012 (!) pályázata. Szakosztályi programjaink is említve lettek. Vállalatunk illetékesei felé megfogalmaztam elképzelésemet arról, hogy gyári kerékpáros stratégia kidolgozásával a következő pályázatokat a bennük foglaltak tudatos, év közbeni teljesítésével lehetne megírni. Jelenleg is fut a Bringázz a munkába! kampánya a Magyar Kerékpárosklub szervezésében. Hagyományosan szép létszámmal most részt vesznek benne a szakosztályi tagok is.

Volt is, lehet is még közös bringázás az éves túraterven felül. Ezeket most sem tervezzük meg hetekkel korábban, személyesen és a még működő Google Csoportok oldalunkon tájékoztatjuk egymást. Kivételesen és hagyományteremtő szándékkal idén évadzáró is lesz. Alapját az EGIS100-on Babicz Balázstól kapott 3 palack bor adja. Ekkor lesz a zempléni túráról készülő videónk első és közös megtekintése is. Örömmel mondok ismét köszönetet Bogdán Attilának az egész éves támogatásáért, Orosz Annának az intrás megjelenésünkért, Menthy Mariannak a személyes biztatásáért és segítségéért, az LGO-nak a hírlevelink kifüggesztéséért. Továbbra is működik a Túrakerékpáros Szakosztály honlapja a www.elindulunk.hu címen. Itt lehetőség van rákeresni a fenti élményeket is illusztráló videókra. Nagykeres vásárlási lehetőségeink az Egyesület többi tagjának is elérhetőek. 2014-es terveinket is lassan szövögetni kezdjük.
Záró gondolatként csak annyit szeretnék leírni, hogy a 2014. évünk se legyen kevésbé mozgalmas és élményekben gazdag, mint a 2013. év volt! Ezért bízom ismét egyesületi forrásaink tervezhető felhasználásában, melyhez az éves tervezetet 2014. március 15-ig meghirdetem.

Budapest, 2013. október 14.

Áfonya

Az EGIS Sportegyesület Túrakerékpáros Szakosztályának 2014. évi beszámolója

Készítette: Kalmár "Áfonya" Sándor, szakosztályvezető

Szakosztályunk 2007. november 15-én alakult és az EGIS SE keretein belül működik. Az akkor kitűzött célokkal összhangban mozgalmas 7 év áll mögöttünk számtalan élménnyel, több ezer kilométerrel, minőségi személyes kapcsolatokkal. A taggá válásban és a túráinkon való részvételben nem történtek változások.
A 2014. év túraszezonjának tervezésekor fontos szempont volt, hogy mennyiségben és változatosságban hozzuk ki legalább az előző évek teljesítményét. Így, a szezon végén visszatekintve az évre nyugodt szívvel állíthatom, hogy ez az elképzelésünk ismét megvalósult. Bizonyítékul szolgáljanak rá az ismét szép számmal elkészült és nyilvános élményvideók a YouTube-on!
Év elején megint, mint tavaly egy vendéglátó egységben ültünk össze, de sem előtte, sem utána nyoma nem volt a hónak a bringautakon. Ez azért nem volt mindenki számára örömteli, mert a havas-jeges tekergéseknek is megvan a maguk hangulata. Az étteremben történtekre most nem térnék ki, de lehet, hogy a MÁV egyik leányvállalatáé a hely. :P
Privát program volt, de fiaimmal együtt 3 szakosztályi tag volt segítség a Vuelta SE új, sportligeti pályáján egy három februári hétvégén rendezett kerékpáros cross versenysorozat lebonyolításán.
A Port Bringaexpón partnerre találtunk egy kedvezményes bringavásárlási program lebonyolításához. Tavasz végéig a CTM nevű szlovák márka forgalmazója, a BikeLine Kft. 11 db kerékpárt adott el 30% kedbezménnyel listaárából a közvetítésünkkel nem csak szakosztályi tagoknak.
A március 15-i hivatalos szezonkezdő bringázás virágba boruló fákkal szegélyezett utakon történhetett, de délután a betörő hidegfront szele miatt esélyünk sem volt keréken hazatekerni Monorról, vonatra szállt a csapat, eső előtt hazaértünk.
A tavaszi BaM! ismét aktív részvételünkkel zajlott, tagjaink több gyári csapatban is helyt álltak a teljesítésekkel.
Az egyéni kerekezések után első idei többnapos túránkat a Felső-Tisza vidékére hirdettük meg a május eleji négynapos hosszúhétvégén. Mindenképpen meg kell említenem Giliga Pittyu alapos felkészülését az útvonalról és a látnivalókról, remek választását a szálláshelyekről. Kulturális és kulináris élményözön zúdult ránk, melynek most is hatása alatt vagyunk.
Még májusban négy év után visszalátogattunk a sukorói ingókövekhez, de egészen más irányból érkeztünk. Tárnoktól Biatorbágyon át Alcsútdoboz érintésével az erdőből mászva, vállra véve bringáinkat tudtunk felkapaszkodni, hogy az ismerős lejtőkön folytassuk a túrát a Velencei-tó megkerülésével új bringaúton.
Nagy megtiszteltetés volt, hogy május 31-én a Klubház területén rendezett Családi napon mi, bringások képviselhettük az Egis Sportegyesületet az egyesületek részére bitosított sátorban. A nagy sátorban pedig, ahol a szórakoztató műsorok mentek, több alkalomal végigjátszották a kivetítőn az erre az alkalomra készített képes összeállítást és az EGIS100 videóját. Népszerűek voltak a vicces stílusú bringás kvízlapok és az Egyesület által biztosított emléktárgyak, harapnivalók.
Rögtön másnap a Mátrába indultunk, hogy megcsináljuk az előző év őszén kudarcba fulladt kékesi expedíciót. Egy siroki vendégség és a recski tábor emlékhelye után ez szemerkélő, majd ömlő esőben sikerült, de nem hagytuk abba a csúcson. Sebes ereszkedés után némi lankás tekerés után Hatvanban szálltunk vonatra.
Június végén eddigi leghosszab külföldi kalandunkat éltük át. Még 2013-ban, a mohácsi emlékhelyen kaptunk ajánlatot egy kelet-horvátországi látogatásra. Amíg nem jutottunk el e magyarlakta területre, csak egy falu, Darázs neve volt az egyetlen hívószó. Már tervezés és szervezés közben látszott, hogy itt többről van szó. A pünkösdi hétvége négy napját biztosan nem felejtik el a résztvevők! Még itthon gólyamúzeumot láttunk, horvát területen magyar emlékeket, háborús emlékművet, kastélyokat, Eszéket és a Kopácsi-rét élővilágát ismerhettük meg. Nem maradhatott el a kedvelt susnyás felkeresése sem. A horvát szúnyogok legalábbis nagyon kedvelték ezt a betétprogramot. Természetesen egyszer nagyon megáztunk, de visszatérve Magyarországra megjavult annyira az idő, hogy a tervezett útvonalon maradtunk. Nagyon valószínű, hogy még visszatérünk a Drávaszögbe. Júliusban kétnapos túránkat a számunkra nagyon kedves Dunakanyarba tartottuk egy Börzsöny-kanyarral természetesen. A második napot a vízen kezdtük. Bérelt kenuval kezdetben körbe-körbe, majd lineárisan is tudtunk haladni. Délután pedig hazabicikliztünk. Ez a hétvége volt a legforróbb ezen a nyáron.
Augusztus közepétől ismét bringás nyaralásra hívtuk az érdeklődőket. 11 napban 8 túranapunk volt több, mint 700 kilométerrel, változatos tájakon, kis költséggel sátorban, jurtában, faházban. A zalai táj vált ekkor barátunkká. A pihenőnapokon termálvízben és kalandparkban szórakoztunk.
Ezután egynapos, ötletszerű csavargások következtek. A szokásos módon vettünk részt az őszi BaM!-on is.
A korábbi lehetőségeinken túl újabb vállalkozás, a kőbánya-újhegyi Bringaerőd is felajánlotta támogatását tagjaink vásárlásaihoz, szervizeltetéseihez. Ez azért is örvendetes, mert ennek következtében a jelenleg stagnáló taglétszámunk bővülése várható. Ez elmondható a bringavásárlási programra is. Rendkívüli módon nagy vonalakban már most is említést tudok tenni a következő évi tervekről, ugyanis egy hivatalos országjáró, pecsételős túrakiírás teljesítését határoztuk el a következő három évre elosztva. „Csak” annyi dolgunk lesz, hogy megbeszéljük a teljesítés ütemezését, egyes szakaszait és irányát a 2015. évi szezon kezdetére.
Örömmel mondok ismét köszönetet Bogdán Attilának az egész éves támogatásáért. Domain-emet megújítottam, így továbbra is működik a Túrakerékpáros Szakosztály honlapja a www.elindulunk.hu címen. Itt lehetőség van rákeresni a fenti élményeket is illusztráló videókra.
Nagykeres vásárlási lehetőségeink az Egyesület többi tagjának is elérhetőek.
Záró gondolatként csak annyit szeretnék leírni, hogy a 2015. évünk se legyen kevésbé mozgalmas és élményekben gazdag, mint a 2014. év volt! Ezért bízom ismét egyesületi forrásaink tervezhető felhasználásában, melyhez az éves tervezetet 2015. március 15-ig meghirdetem.

Budapest, 2014. november 4.

Áfonya

Az EGIS Sportegyesület Túrakerékpáros Szakosztályának 2015. évi beszámolója

Készítette: Kalmár "Áfonya" Sándor, szakosztályvezető

Szakosztályunk 2007. november 15-én alakult és az EGIS SE keretein belül működik. Az akkor kitűzött célokkal összhangban mozgalmas 8 év áll mögöttünk számtalan élménnyel, több ezer kilométerrel, minőségi személyes kapcsolatokkal. A taggá válásban és a túráinkon való részvételben nem történtek változások.

A 2015. év túraszezonjának tervezésekor fontos szempont volt, hogy mennyiségben és változatosságban hozzuk ki legalább az előző évek teljesítményét. Így, a szezon után visszatekintve az évre több tényező miatt sem sikerült maradéktalanul teljesíteni ezeket. Ettől függetlenül volt miről filmes élménybeszámolókat is készíteni.

A március 15-i hivatalos szezonkezdő bringázás kellemes, tavaszias időben zajlott. Visszatértünk a hagyományos útvonalra: az Egis elől a budapesti bringásokhoz csatlakozva Isaszegre tekertünk a városi ünnepségre, majd Gödöllőről Szadán, Mogyoródon és Csömörön keresztül érkeztünk vissza Budapestre.

A tavaszi és az őszi BaM! Már nem lett meghirdetve a Kerékpárosklubnál. Sokéves hagyomány szakadt meg ezzel, de mi ettől függetlenül is szép számmal jártunk dolgozni kerékpárral.

2015-ben első, teljesen saját túránkat máris halasztani kellett. Végül április 12-én kigurultunk az ország közepére. Ezzel kezdetét vette az Országos Kerékpáros Körtúra kiírásának teljesítése, melyet a Magyar Kerékpáros Túrázók Szövetsége hirdetett meg. Nem csak a távolság letekerése, hanem az igazoló pecsétek beszerzése is jelent némi kihívást. Változatos tájakon népes szakosztályi és külsős résztvevői gárdával teljesítettük a tervet.

Április 25-én a júliusi, nagy dobásnak gondolt bringás teljesítménytúra útvonalát jártuk be az épp ébredező, de a tél által megtépázott Pilisben.

Szintén az OKKT-hoz kapcsolódóan indultunk el a szezon első többnapos túránkra. Május elsején Székesfehérvárról egy kis hurokkal Nagykarácsonyon és Cecén át Németkérre bicikliztünk felhős, szeles időben. 12 főt látott ingyen vendégül szállásadónk, mivel a szálláshely nem a meghirdetett minőségben várt minket. Ehhez nem kellett reklamálni sem. A második nap reggelén viszon sárban akadt el a banda, ezért áttervezett útvonalon értük el Paksot. Néhány ázás után Szekszárdra már szárazon érkeztünk, majd sötétedés után szálkai szállásunkat is elfoglaltuk. A harmadik napon tolnai csavargás következett. Lógott az eső lába, de épp ebédeltünk, mikor az el is érte az utakat. Pincehelyi borral felszerelkezve szálltunk vonatra Simontornyán. Oda is, vissza is volt probléma a MÁV-val. Később már egy elnézés kérést sem lehetett kipréselni belőlük a reklamációval.

Június 6-án szakosztályunk első alkalommal csatlakozott a hagyományos Budapest-Körmend egyesületi rendezvényhez. Míg a többi sportágban egymást próbálták legyűrni a résztvevők a nyugat-magyarországi városban, mi, bringások nagy egyetértésben egy güssingi kanyarral élveztük a megérkező nyarat. Hazafelé Városlődnél dobbantva a buszról egy remek bakonyi bringás csavargással és későesti budapesti sörfesztivállal koronáztuk meg a hétvégét.
Június 27-én véletlenül egy sörfesztivál mellől indultunk, majd pár óra múlva oda is érkeztünk vissza egy közösségi oldalon szervezett éjszakai tekerésen.

Július 10-én a Felvidékre indultunk. Szobig vonatoztunk, majd amíg lehetett, kisforgalmú utakon haladva, közepes szembe szélben Zólyomig bicikliztünk. Másnap városnézés után a Garam mellett Besztercebányára tekertünk. Stílszerűen Besztercei Andi lepett meg minket rövid ismertetővel a város történelméről és nevezetességeiről. Kora délután izgalmas útvonalon előbb Gyetvára, majd Losoncra bringáztunk. A harmadik napon Fülek érintésével Ipolytarnócra kerekeztünk, ahol az ősi világ maradványaira épült tematikus parkban szereztünk életre szóló élményeket. Egy utolsó nekirugaszkodással Balassagyarmaton szálltunk vonatra, hogy Aszód előtt még izgulhassunk a csatlakozás elérésén. Szerencsére épp eleget késett a másik vonat is.

Július 26-án több hónapos előkészítéssel és egyesületi segítséggel Rácz Gábor sporttársunk emlékére kerékpáros teljesítménytúrát rendeztünk. A 80 kilométeres kör a Római-parton működő bázisról indult az áprilisban kipróbált útvonalon. A nap fővédnöke dr. Szemerédi Katalin volt, Gábor családjával pedig a Kommunikációs osztály segített felvenni a kapcsolatot. A célba érkezők bográcsos egytálételt kaptak. Sajnos keresztapámat szerencsés kimenetelű, de mentő hívásával és kórházban végződő baleset érte az utolsó, nagy, gurulós erdei szakaszon.

Augusztus 2-án veszprémi starttal újabb pecsétszerzős túrát kezdtünk. Nem rémültünk meg az esőtől. A hűvös levegőnek pedig a folytatásban is örültünk volna a ránk törő 40 Celsius-fok feletti hőséggel szemben. A Bakony leküzdése és Pápa megtekintése után Celldömölkre bringáztunk. Másnap megmásztuk a Ság-hegy vulkáni eredetű emelkedőjét. Egy érdekes sétával a kráterében is körül néztünk. Ikervár érintésével a Zala völgyében Zalaegerszegig gurultunk. A harmadik napon az áttervezéssel rövidített szakasz közben az Őrségben egészségügyi okokból megszakítottuk a négynaposra tervezett pecsételős túrát. Szombathely helyett már Szentgotthárdról visszavonatoztunk a fővárosba a következő nap reggelén.

A nyár és a szezon hátra lévő részére is hatással volt ez a sajnálatos probléma. Később egyéb elfoglaltságok miatt is már csak egyéni, ötletszerű utakra mentünk. A hivatalos szezonzárás is elmaradt, bár többen most sem küldtük téli pihenőre kétkerekű útitársainkat.
Ahogy ez 2011 óta szokás, a túrákról színes filmes anyagok kerülnek a YouTube-ra. Legegyszerűbben ez a szakosztály elindulunk.hu honlapján a videók menüpontból érhető el.
Továbbra is elérhetőek a kereskedők által biztosított kedvezmények.

Az Egyesület honlapjának elkészítésével párhuzamosan a szakosztályi oldal megújítása is reálissá válik.
Visszatérő probléma, de a számos próbálkozás ellenére sem sikerül újabb résztvevőket, ezen túl tagokat bevonzani a szakosztályi életbe.
2016-ban az OKKT folytatását és újabb, eddig bringásként ismeretlen helyek meglátogatását tervezzük az EGIS SE keretein belül. Néhány változtatás a tagok elképzelései alapján már biztosan lesz. Akár ez is segíthet az érdeklődők számát növelni.

Budapest, 2016. január 9.

Áfonya

Az EGIS Sportegyesület Túrakerékpáros Szakosztályának 2016. évi beszámolója

Készítette: Kalmár "Áfonya" Sándor, szakosztályvezető

Szakosztályunk 2007. november 15-én alakult és az EGIS SE keretein belül működik.

A 2016. év túraszezonjának tervezésekor csak remélni tudtam, hogy az előző év egy enyhe hullámvölgy lesz. Visszatekintve ez is egy felemás esztendőnek sikerült szakosztályunkban.
Már február 20-án betervezett téltemetést tartottunk Budapesten. A tél végi, tiszta, száraz, bár kissé hűvösnek induló időben a Szilas- és a Rákos-patak után megnéztük a Szemlő-hegyi-barlangot, majd a Széchenyi-fürdőben áztunk, végül egy meleg szusivacsorával koronáztuk meg a napot.
A március 15-i hivatalos szezonkezdő bringázást ebben az évben meghiúsította a kedvezőtlen időjárás. Ezt az elmaradt isaszegi kanyart pótoltuk április 9-én a Vuelta Sportiroda szervezésében bonyolított emléktúrán motoros biztosítással.
A tavaszi és az őszi BaM! idén sem lett meghirdetve a Kerékpárosklubnál. 2017-től viszont új szervezésben tervezik az indítását.
Idei első, több naposra tervezett túránkat április 23-án kezdtük. Az Országos Kerékpáros Körtúrához kapcsolódó pontokat érintve Budapestről Esztergomig tekertünk. A napot egy fergeteges párkányi vacsorával zártuk, melynek felvételeiből készített videómat a YouTube csatornán a beszámoló írásakor már 10684-en látták. Ám a következő napra megérkezett az időjárási front, amiről az előjelzések is szóltak, azért a szállásról a vasútállomásra tekertünk. A szezont mégis bizakodva kezdtük, mert szép létszámmal futamodtunk meg az elemek elől.
Pünkösdi háromnaposunk szintén meghiúsult.
Június 3-án Székesfehérvárról vágtunk neki eddigi legnépesebb csoportunkkal a Bakonynak. 7 évestől 70 évesig képviseltették magukat társaságunkban a bringások. Az égi áldást e napon még elkerülve vadregényes – néha túl vad – tájakon haladtunk dudari szállásunk felé. Közben gyűltek igazoló füzeteinkbe az OKKT pecsétjei. Másnap a győri célig nem a tervezett program valósult meg, mert Pannonhalmán ránk szakadt az ég. A vihar elvonulását várva nem jutott idő ott jobban körül nézni és inkább a vonatra jutással foglalkoztunk bőrig ázva.
Még ebben a hónapban, fiam 26-i születésnapján pótoltuk áprilisi elmosott túranapunkat, csak az ellenkező irányból. Így mentünk fel először a tatabányai turulhoz, majd Tatán át a kocsi Kocsi múzeumban tettünk látogatást. A túrát végül nem Esztergomban, hanem Szobon fejeztük be. Természetesen pecséteket gyűjtöttünk, 150 km-t tekertünk garázsmenettel.
Július első hétvégéjét megfejeltük a péntekkel. Orsi tervei és szállásfoglalásai alapján rajzoltam az útvonalat, mely alapján okkal kapta a túra az Orsival hegyen-völgyön át nevet. Komoly szintemelkedések és gurulások után kora este megint telibe kaptuk a vihart több hullámban. Upponyban nem is sikerült mindent megszárítani másnapra. Akkor viszont zavartalan szép időben, néhol minősíthetelen úton jutottunk el Egerszalókra, ahol többen meccset néztek borozgatás közben, míg a többiek éjszakai fürdésre mentek. A záró napon Kisnánán, a vár látogatása közben ért el minket az eső. Egy kedves, pazar, vámosgyörki vendéglátás után nem is gondolkoztunk a széllel szembeni bringázásban Hatvanig, ott vonatra tettük a bringákat.
Július 16-án az özönvízszerűen szakadó esőben nem kettő, négy kerékkel mentünk Tápiószelére, a Növényi Diverzitás Központba. Hónapokig tartott a szervező munka, nem lett volna érdemes és illő kihagyni.
Egy héttel később családias létszámmal vettük fel az OKKT előző évben megszakított fonalát sáregresi kiindulóponttal Paksnál. Dunaföldvárnál az égi áldás is megvolt, ahogy kellett, de azután már nem lehett panaszunk az időjárásra Dunaújvárosig. Másnap Kishantos érintésével Nadapig tekertünk, a harmadik napon pedig Tatabányára, ahol meglett az OKKT I. szakaszának összes pecsétje a kitűzőre jogosultsággal. Szeptemberben a füzet bemutatása megtörtént, a kitűzőket átvettem.
Szeptemberben két komoly egynapost tartottunk. 11-én Párkányból Lévára és másik útvonalon vissza, Párkányba bringáztunk, 18-án Pásztóról Galyatetőre és a Cserehátba vittek kerekeink egy körtúrán.
Privát tekergéseink után utolsó szakosztályi túránkat egy rendesen kitolt szezon zárásaként a nyugati határszélre és azon is túl, Burgenlandba, Stájerorszába és Szlovéniába terveztük. Várak, erdők, záporozó sárga falevelek, dombok és a közeledő tél hangulata vártak minket november első hétvégéjén.
Ahogy ez 2011 óta szokás, a túrákról színes, filmes anyagok kerülnek a YouTube-ra. Legegyszerűbben ez a szakosztály elindulunk.hu honlapján a videók menüpontból érhető el. Egyéb útjaim és munkáim miatt az évben forgatott anyagokból nem készült el mostanáig minden film. Szerkesztésük és feltöltésük folyamatos.

2016. első negyedévében elkészült a szakosztály új honlapja Szeli Ákos által. A domain maradt, továbbra is a www.elindulunk.hu webhelyen vagyunk. Szintén ő volt a készítője egyesületünk honlapjának, mely a www.esporte.hu helyre került.
Visszatérő probléma, de a számos próbálkozás ellenére sem sikerül újabb résztvevőket, ezen túl tagokat bevonzani a szakosztályi életbe. Külsősök részére eddig volt lehetőség részt venni velünk saját költségen, de ebben a szezonban kiderült, továbbra sem vonzó nekik taggá válni. Mivel részükre is szervezni, hozzájuk is alkalmazkodni kellett, ráadásul így is elég lazán kezelték adott szavukat, a következő szezontól változások lesznek a részvételükben.
2017-ben az OKKT folytatását és újabb, eddig bringásként ismeretlen helyek meglátogatását tervezzük az Egis SE keretein belül. A tervezés elkezdődött, 2017. március 15-ig nyilvánosságra kerül az éves terv, de nem kizárt néhány kerekes csavargás a hivatalos szezonnyitó előtt.

Budapest, 2016. december 19.

Áfonya

Copyright ©